IFRS 18

Idén áprilisban az IASB kiadta az IFRS 18 Bemutatás és közzététel a pénzügyi kimutatásokban című standardját, amely az IAS 1 standardot hivatott leváltani, azzal a feltett szándékkal, hogy alkalmazása átláthatóbb és összehasonlíthatóbb beszámolókat eredményez. Habár az IFRS 18 számos kérdésben jelentős változtatás nélkül megtartotta az elődje által lefektetett közzétételi elvárásokat, az új standard három kulcsfontosságú területen mégis jelentős változást tartogat, és állítja velük kapcsolatban kihívások elé a társaságokat. A három, jelentős újdonságokat tartalmazó terület az aggregáció és diszaggregáció kérdésköre, a vállalatspecifikus mutatószámok közzététele, valamint nem utolsó sorban az eredménykimutatás szerkezeti felépítése. Az alábbiakban specifikusan a vállalati treasurer szemüvegén keresztül szeretnénk pár pillantást vetni a treasury területét várhatóan érintő változtatásokra.

Az IFRS 18 új szerkezetet ír elő az eredménykimutatás összeállítása kapcsán, hogy könnyebbé váljon az azonos üzleti tevékenységet folytató társaságok beszámolóinak összehasonlítása és értelmezése. Ennek céljából a standard nevesít két meghatározott tevékenység típust (befektetési, illetve finanszírozási) és megköveteli a társaságtól, hogy felmérje, végzi-e ezek valamelyikét, mint fő tevékenységet. Az értékelés függvényében az általánosan alkalmazandó szabályoktól eltérő előírások alkalmazása válhat szükségessé. 

A fő üzleti tevékenység a beszámolót készítő társaság szintjén kell, hogy meghatározásra kerüljön, így különbözőség alakulhat ki a konszolidációs, illetve a leányvállalati szinten meghatározott üzleti tevékenység között. Az eltérés a konszolidált beszámoló készítése során az eredménykimutatásban átsorolásokat tehet szükségessé. Továbbá egyes csoportok kapcsán, ahol a treasury feladatok ellátása különálló gazdálkodó egységbe van szervezve, könnyen előfordulhat, hogy ennek a társaságnak az önálló pénzügyi kimutatását, mint finanszírozási tevékenységet folytató társaság, kell elkészítenie.

Az eredménykimutatásban megjelenítendő tételeket az alábbi öt kategória valamelyikébe köteles besorolni a társaság: működési, befektetési, finanszírozási, nyereség adók és megszűnő tevékenységek. Habár az első három, fő kategória, elnevezésében emlékeztethet a cash- flow kimutatás kategóriáira, fontos, hogy ne vonjon a társaság egyenlőségjelet a két klasszifikációs feladat között. 

Az IFRS 18 általános előírásai szerint a befektetési kategóriában kerül kimutatásra a társult, illetve közös vezetésű vállalkozásban való befektetéshez, a pénz és pénzegyenértékesekhez, valamint az egyéb, többi eszköztől független és önmagában is jövedelmet termelni képes eszközökhöz kapcsolódó eredményhatások. A finanszírozási kategóriát alkotják az olyan kötelezettségekből származó eredményhatások, amelyek csak finanszírozás bevonásával járó tranzakciókból erednek, illetve az egyéb kötelezettségekhez kapcsolódó eredményhatások, ha ezt egy másik IFRS standardnak való megfelelés megköveteli. Minden egyéb tétel, amely máshova nem sorolható, maradvány jelleggel a működési kategóriába kerül.

Az eredményhatások megfelelő kategóriában való bemutatása a gyakorlatban számos kihívást tartogat a klasszikusan treasury területhez kapcsolódó tételek vonatkozásában. Fontos figyelembe venni, hogy bizonyos pénzügyi kötelezettségek nem fogják teljesíteni a „csak finanszírozási” feltételt, így eredményhatásuk megjelenhet a működési kategóriában.

Az árfolyamnyereségek és veszteségek az eredménykimutatásban való bemutatás kapcsán eddig jellemzően a működési eredményben jelentek meg. Az IFRS 18 nyomán ezeket az árfolyamkülönbözeteket ott kell bemutatni, ahova az adott elemből származó egyéb nyereségeket és veszteségeket is bekategorizálták. Például a devizában denominált áru értékesítéséből vagy szolgáltatásnyújtásából származó követelésen keletkező árfolyamkülönbözet a működési kategóriába kerül besorolásra; vagy a finanszírozási kategóriába sorolandó az az árfolyamkülönbözet ami olyan devizában denominált kötelezettséghez kapcsolódik, amely olyan ügyletből származik, amely csak finanszírozás bevonását eredményezi.

A különféle hibrid szerződésekhez kapcsolódó eredmény tételek besorolása ugyancsak komplex feladat elé állíthatja a szakembereket. Egy alap kötelezettséggel rendelkező hibrid szerződés eredményhatásainak bemutatása kapcsán mérlegelni szükséges, hogy a beágyazott derivatívát le kell-e választani az alapul szolgáló szerződésről, illetve, hogy az alap kötelezettség finanszírozás bevonásához kapcsolódik-e.

További kihívásokat jelenthetnek a derivatívákon elért nyereség vagy veszteség megfelelő kategóriába való besorolása, attól függően, hogy milyen típusú kockázat fedezésére szolgál az elért eredményhatás, illetve alkalmaz-e a gazdálkodó fedezeti számvitelt. Előfordulhat, hogy egyfajta származékos ügylettel kerül fedezésre többféle kockázat, azok eredménykimutatás tételei pedig különböző kategóriákban kerülnek bemutatásra, mely esetben a standard hangsúlyozza az eredményhatás felbruttósításának elkerülését. Itt fontos megjegyezni, hogy ha egy származékos ügyletnek nem minősülő (non-derivative) pénzügyi instrumentum közgazdaságilag ugyan fedezeti célt szolgált (pl. természetes fedezeti kapcsolat), de számviteli fedezeti kapcsolatba nem került bevonásra, akkor az azon keletkező árfolyamkülönbözetet a pénzügyi instrumentum eredeti besorolásának megfelelően kell bemutatni. Tehát, ha például egy devizás bankszámla közgazdaságilag fedezeti kapcsolatban van egy devizás hitellel (de nincs fedezeti kapcsolatként megjelölve), akkor a devizás bankszámla és a deviza hitel árfolyamkülönbözetének besorolása eltérő lesz. Előbbi befektetési, míg utóbbi finanszírozási kategóriába fog kerülni.

A fenti példák a teljesség igénye nélkül hivatottak reprezentálni, hogy az új standard elvárásaihoz való alkalmazkodás a gyakorlatban számtalan, megfontolást igénylő területet eredményez. Ezek jelentős része kapcsolódik szorosan és csak kisebbik része lazábban a treasury területhez. A standard 2027. január 1-jétől kezdődően lép hatályba, azonban a pénzügyi beszámoló elkészítésének komplex folyamatára, végső formájára, és a pénzügyi teljesítmény külső-belső felek felé való kommunikációjára fundamentális hatást gyakorol, így a megfelelő adaptációhoz szükséges idő- és erőforrás-szükségletet érdemes minél korábban felmérni.