A PwC évek óta foglalkozik a tudás és ismeretek feltérképezésével, értékelésével, jogi vonatkozásaival, különös tekintettel a know-how-ra, amely gyakran a vállalatok egyik legértékesebb, mégis kevésbé látható vagyoneleme. Know-how értékelésére tipikusan három esetben kerül sor:
Ilyen esetekben kulcsfontosságú a tudás megfelelő dokumentálása és egyértelmű azonosítása, hogy milyen technológiára, folyamatra vagy iparágra vonatkozik. Ahogy a korábbi cikkünkben írtuk, a know-how olyan védett ismeret, amely nem nyilvános, és versenyelőnyt biztosít a vállalatnak. Ezek egyedi tartalommal és piaci értékkel bírnak, ezért indokolt a pontos azonosításuk és értékelésük. A know-how értékelése mindig célhoz kötött, és az adott üzleti döntéshez vagy tranzakcióhoz igazodik.
A know-how, mint nem nyilvános, üzleti értéket képviselő védett ismeret, számviteli és tranzakciós szempontból is immateriális jószágnak minősül. Az ilyen eszközök értékelésére általánosan három nemzetközileg elfogadott módszertan létezik: a költségalapú, az összehasonlító alapú és a jövedelemalapú megközelítés. A know-how esetében, különösen ha a vállalat jövőbeni bevételeiben kimutatható szerepet játszik,
a leggyakrabban alkalmazott módszer a jövedelemalapú megközelítés, azon belül is a jogdíj megtakarítási módszertan (Relief from Royalty Method).
Ez azon alapul, hogy ha a vállalat nem rendelkezne saját know-how-val, akkor annak használatáért külső félnek jogdíjat kellene fizetnie. Értékeléskor a feltételezett megtakarított jogdíjat becsüljük meg, általában a know-how-hoz kötött árbevétel és egy iparági jogdíjráta alapján, majd ezt a jövőbeni pénzáramot diszkontáljuk a piaci érték meghatározásához. A módszer része az élettartam becslése, az adóhatások és a benchmark szerződések elemzése. Így a know-how gazdasági értéke objektíven mérhető, még piaci összehasonlító hiányában is.
A know-how értékelése során számos gyakorlati és módszertani kihívással szembesülnek a vállalatok és a szakértők. Az egyik fő nehézség a megfelelő dokumentáció hiánya, mivel a know-how nem egy hatósági nyilvántartásban lajstromozott eszköz, így tartalmának, létrejöttének és használatának hiteles igazolása sokszor nehézkes. Az információk
gyakran széttagoltan, különböző formátumokban állnak rendelkezésre, ami megnehezíti azok egységes értelmezését.
A dokumentáció minősége, részletezettsége, teljeskörűsége visszahathat a know-how értékelésére és mérlegben való kimutathatóságára is.
További kulcskérdés a hasznos élettartam meghatározása, vagyis hogy meddig tekinthető a know-how gazdaságilag értékesnek és versenyelőnyt biztosítónak. Ez az időtartam gyakran összefügg a know-how újdonságtartamával, technológiai elavulásával vagy azzal, hogy a piac mennyi ideig képes azt egyedinek tekinteni. Mindez jelentős becslési bizonytalanságot eredményezhet.
Különösen nehéz helyzetet teremt, ha a szóban forgó know-how vagy technológia újszerű vagy egyedi, mivel ilyenkor korlátozottan állnak rendelkezésre összehasonlító adatok vagy iparági benchmarkok. A vállalatok ilyenkor gyakran saját, historikus szerződéseiket vagy múltbeli belső árazásaikat veszik alapul, amelyek azonban nem minden esetben tükrözik pontosan a jelenlegi piaci értéket.
Így a megfelelő értékelési megközelítés kiválasztása adat- és szakértelemfüggő és fokozott körültekintést igényel.
A know-how értékelése tipikusan akkor kerül napirendre, amikor a vállalat mérlegben kívánja azt megjeleníteni, cégcsoporton belül átcsoportosítja, vagy tranzakció keretében értékesíti. A folyamat során kulcsfontosságú a megfelelő dokumentáció, a gazdasági élettartam meghatározása és az összehasonlító piaci adatok elérhetősége. Ezek hiányában viszont az értékelés meglehetősen nehézkes lehet. A PwC IP Bites sorozat következő részeiben azt járjuk körül, hogyan adható hasznosításba a know-how, mint üzleti értéket képviselő, nem nyilvános tudás.
Ha kérdése lenne a témában, forduljon bizalommal szakértő munkatársainkhoz vagy szokásos PwC kapcsolattartójához.