Döntött az Európai Unió Bírósága: a kiegészítő bányajáradék sérti a letelepedés szabadságát

Az Európai Unió Bíróságának friss ítélete alapjaiban kérdőjelezi meg a magyar építőanyag‑ágazat 2021-ben bevezetett szabályozását: kimondta ugyanis, hogy a kiegészítő bányajáradék rendszere korlátozza a letelepedés szabadságát, mivel rejtett módon a külföldi tulajdonú vállalkozásokat sújtja leginkább.

A döntés rávilágít arra is, hogy a válsághelyzetre hivatkozással bevezetett gazdasági intézkedések sem mentesítenek az uniós jogi kötelezettségek alól, és a transzparencia, valamint az arányosság elve minden körülmények között érvényesítendő.

Az ügy hátterében a magyar kormány 2021-ben elfogadott két rendelete (404/2021. és 405/2021. Korm. rendelet), valamint a bányászati törvény módosítása állt. A szabályozás az egyes alapvető építőanyagok — homok, kavics, cement — esetében referenciaárat állapított meg, amely az összes építőanyag tekintetében alacsonyabb volt a piaci árnál. A referenciaárat meghaladó értékesítés esetén az érintett anyagot kitermelő, előállító vállalkozást kötelezte, hogy kiegészítő bányajáradékot fizessen, amelynek összege a jogszabály által meghatározott referenciaár és az eladási ár közötti különbség 90%-ának felelt meg.

Ezzel egyidejűleg a 405/2021. kormányrendelet azt is előírta, hogy az általa érintett vállalkozások kötelesek fenntartani meghatározott minimális kitermelési mennyiséget annak érdekében, hogy ne veszítsék el bányászati engedélyüket.

A Bizottság a fenti intézkedéseket megtámadta, arra hivatkozással, hogy nem egyeztethetőek össze az uniós joggal. A Bizottság szerint a kiegészítő bányajáradék ugyanis egyrészt kevésbé vonzóvá, sőt lehetetlenné teszi a letelepedés szabadságának gyakorlását, mivel alkalmas arra, hogy megakadályozza a járadék megfizetésére kötelezett vállalkozások által megvalósított beruházások megtérülését.

Másrészt a Bizottság érvei szerint a kiegészítő bányajáradék diszkriminatív jellegű is, ugyanis az érintett ágazatban Magyarországon tevékenykedő 340 vállalkozás közül csak négy köteles kiegészítő bányajáradékot fizetni, amelyek közül három egy másik tagállamban letelepedett társaság tulajdonában van. 

A Bíróság ítéletében megalapozottnak találta a Bizottság érveit, és megállapította: Magyarország nem teljesítette uniós jogi kötelezettségeit a bányászati díjak és az árképzési szabályok tekintetében.  

A Bíróság leszögezte: a letelepedés uniós szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi. E tekintetben nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés rejtett – közvetett – formái is. Ilyen tiltott, a társaságok székhelye alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely, az adót kivetőtől eltérő tagállamban székhellyel rendelkező olyan társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak.

A Bíróság szerint utóbbi a helyzet a kiegészítő bányajáradék esetében is, mivel az elsősorban a Magyarországtól eltérő tagállamokban letelepedett társaságokra alkalmazandó, mégpedig szisztematikusan.

Ráadásul a szabályozás a járadék megfizetésére kötelezett vállalkozások azonosítása érdekében egy adott időpontban – 2019-ben – elért árbevételt veszi figyelembe, és e vállalkozások később továbbra is kötelesek megfizetni a járadékot, még akkor is, ha a 2019. évet követően elért árbevételük már nem érte el a kormányrendeletben meghatározott küszöbértéket. Ezzel szemben az ugyanezen ágazatban működő – döntően magyar természetes és jogi személyek kezében levő - azon vállalkozások, amelyek árbevétele 2019 után érte el a küszöbértéket, nem kötelesek megfizetni ugyanezt a járadékot.

A Bíróság kiemelte: a letelepedési szabadság korlátozása csak akkor fogadható el, ha azt először is közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja, másodszor pedig megfelel az arányosság elvének, ami azt jelenti, hogy alkalmas az elérni kívánt cél koherens és szisztematikus módon történő megvalósításának biztosítására, és nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Annak bizonyítása, hogy ezek a feltételek teljesültek, az érintett tagállamot terheli.

A kiegészítő bányajáradék elfogadására Magyarország szerint többek közt a gazdaság újraindítása, a nemzetgazdaság és meghatározó ágazatainak védelme, ezen belül az építőipari alapanyagok tekintetében az ellátásbiztonság biztosítása, a piaci diszfunkciók ellensúlyozásának szükségessége, a kereskedelmi tevékenység tisztességének biztosítása érdekében volt szükség. A Bíróság szerint ezen indokok összessége lényegében a piacnak a Covid19‑világjárvány és ezen anyagok hiánya miatti kedvezőtlen alakulásának állítólagos együttes hatásain alapul. E hiány hatásait súlyosbította az érintett ágazat legjelentősebb gazdasági szereplőinek magatartása, akik így extraprofitra tettek szert, a kereslet rendkívüli növekedéséből hasznot húzva.

A Bíróság megállapította: egyik hivatkozott célkitűzés sem igazolja a letelepedés szabadságának a kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettségből eredő korlátozását. Így a Bíróság kimondta az uniós kötelezettszegés megtörténtét Magyarország részéről.

A döntés megerősíti a transzparencia iránti szigorú uniós elvárásokat, és azt üzeni a tagállamok számára, hogy válsághelyzetben hozott, átmenetinek szánt gazdasági intézkedések sem mentesítenek az uniós jog elsőbbsége és a belső piac működését biztosító eljárási kötelezettségek alól.