A mesterséges intelligencia alkalmazása 2035-ig további 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t.
Az AI globális növekedést fellendítő hatása nem csak a mesterséges intelligencia képességein múlik, hanem azon is, hogy felelősségteljesen alkalmazzuk-e, és ennek során nő-e iránta a társadalmi bizalom szintje.
Míg az AI gyorsítja a növekedést, az éghajlattal összefüggő fizikai kockázatok 2035-re közel 7%-kal szűkíthetik a globális gazdaságot.
Az iparágak a következő évtizedben új módon fognak átalakulni, ami a hagyományos ágazati határvonalakon átívelő új területek kialakulásához vezet.
Annak érdekében, hogy támogassa ügyfeleit ebben az új környezetben, a PwC rengeteg olyan innovációt használ, amelyek segítik a szervezeteket a vállalati AI értékének kihasználásában; ezt a megközelítést tükrözi a PwC 14 év után megújuló márkája is.
A PwC új kutatása szerint az AI a következő évtizedben akár 15 százalékponttal is növelheti a globális gazdasági teljesítményt. Ez gyakorlatilag egy százalékpontot adna hozzá az éves növekedési ütemhez – ami ahhoz a növekedéshez mérhető, amely a világot a 19. századi iparosítás során jellemezte.
A PwC „Value in Motion” című tanulmánya adatvezérelt forgatókönyv-elemzésen alapul, és egyik legfőbb megállapítása az, hogy az AI-ból származó globális növekedési előny nem garantált. Ugyanis az nem csak a technikai sikerességen, hanem egyéb tényezőkön is múlik, mint például az AI felelősségteljes alkalmazása, vagy a szervezetek iránti és az általános közbizalom. Az alacsonyabb bizalom és együttműködés jellemezte forgatókönyvek az AI gazdaságnövelő hatására tíz éves távlatban csak 8%-ot, a leginkább pesszimista forgatókönyvek pedig mindössze 1%-ot mutatnak ki.
Az elemzés szerint a következő évtizedben az iparágak új módon fognak átalakulni, hogy megfeleljenek a fogyasztói igényeknek, ami a hagyományos ágazati határvonalakon átívelő új területek kialakulásához vezet. Az elektromos járművek elterjedése például a villamosenergia-szolgáltatókat, az akkumulátorgyártókat, a technológiai cégeket és más szereplőket hozta be a mobilitás területére, lehetővé téve számukra, hogy az autógyártók mellett értéket teremtsenek.
„A gazdaság szerkezetének átalakulásával az értékteremtés egyre inkább olyan szervezetektől fog származni, amelyek felismerik a hagyományos iparágak közti kapcsolódási lehetőségeket. Az üzleti vezetők óriási növekedést érhetnek el, ha a változó ügyféligényekre összpontosítanak és a legfrissebb technológiák mentén alakítják üzleti tevékenységüket”
A PwC elemzése azt mutatja, hogy míg az AI gyorsítja a növekedést, az éghajlatváltozás fizikai veszélyeivel kapcsolatos költségek gazdasági korlátokat szabnak. A modell alapján az éghajlattal összefüggő fizikai kockázatok 2035-re közel 7%-kal szűkíthetik a globális gazdaságot.
A mesterséges intelligencia elterjedése ugyanis várhatóan az adatközpontok energiafelhasználásának növekedéséhez vezet, ezt azonban ellensúlyozhatja az, ha az AI-t az energiahatékonyság növelését célzó innovációkra is használják.
Miközben a technológia és más megatrendek felforgatják a gazdaságot, a PwC számos intézkedésével segíti ügyfeleit a vállalati AI értékének kiaknázásában.
A PwC Agent OS (ún. ügynökalapú operációs rendszer) lehetővé teszi, hogy a vállalatok könnyedén és a hagyományos módszereknél akár tízszer gyorsabban csatlakoztassanak és skálázzanak intelligens AI-megoldásokat (AI-agenteket) az üzleti folyamataikba. A társaság nemcsak ügyfeleinek kínálja ezt a technológiát, hanem saját működésében is aktívan használja azt: már több száz AI-megoldást vet be különféle feladatokra, hogy hatékonyabbá tegye például az adózási, könyvvizsgálati és tanácsadási szolgáltatásokat.
„A PwC folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy ügyfelei a mesterséges intelligencia vállalati szintű alkalmazásával a lehető legtöbb értéket tudják megteremteni. A legújabb technológiai fejlesztéseink - köztük globális genAI chatbotunk, a ChatPwC -, képzési programjaink és stratégiai szövetségeink is mind azt a célt szolgálják, hogy a PwC még hatékonyabb, testre szabott megoldásokat kínáljon ügyfeleinek világszerte. A PwC nemzetközi hálózatában eddig 291 000 munkatárs (köztük közel 1000 magyar kolléga) vett részt strukturált AI képzésen – ez jól mutatja, milyen mértékben vált a mesterséges intelligencia a mindennapi működésünk részévé”
A vállalat december eleje óta számos új együttműködést jelentett be meglévő szövetségeseivel (AWS, Google Cloud, Microsoft és Oracle), melyek kiegészítik a PwC korábbi partnerségi együttműködéseit, többek között az alábbi cégekkel: Adobe, Anthropic, Guidewire, OpenAI, SAP, Salesforce és Workday.
A PwC frissítette márkáját, vizuális és verbális identitását is, hogy jobban tükrözze az ügyfelek számára betöltött szerepét, amelynek lényege, hogy a szakértelem és a technológia biztosításával támogatja a piaci szereplőket a sikeres működés megteremtésében, fenntartásában és felgyorsításában. A PwC vizuális identitásának változásai közé tartoznak az új képi elemek és a frissített logó, amely azt szimbolizálja, hogy a PwC miként viszi előre ügyfeleit a siker útján.
„A PwC új arculati elemei tükrözik azt a dinamizmust, amivel ügyfeleinket támogatjuk fontos pillanatokban; azt a lendületet, amellyel szolgáljuk őket a fenntartható értékteremtéshez, a bizalomépítéshez és egy sikeres jövőhöz vezető úton”
A PwC által az AI és az éghajlatváltozás jövőbeli hatásainak értékelésére kidolgozott módszertan alapos, többlépcsős megközelítést nyújt, amely ötvözi a kvalitatív forgatókönyvelemzést a kvantitatív modellezéssel és szakértői megállapításokkal. Az alap növekedési forgatókönyv a „szokásos üzletmenet” fejlődési pályáját feltételezi az ún. közös társadalmi-gazdasági nyomvonal (Shared Socioeconomic Pathway) mesterséges intelligencia hatásaitól szűrt GDP-előrejelzéseinek felhasználásával. A fizikai éghajlatváltozási kockázatokkal kapcsolatos kiigazítások külső tudományos kutatások alapján történnek, az éghajlatváltozással kapcsolatos veszélyek miatti becsült GDP-csökkenést alapul véve. Az AI-modell értékeli az AI bevezetésének különböző szintjeit, a feladatok nettó változását és azok gazdasági hatásait, míg az éghajlati átállás kockázati modellje a nettó nulla kibocsátású gazdaságra való áttérés költségeit méri fel integrált értékelési modell segítségével. A modellek eredményeit egy fő gazdasági modellben egyesítik, amivel előre jelezhetők a globális és regionális makrogazdasági hatások. Az éghajlati AI interakciós modell függetlenül vizsgálja az AI bevezetése, az energiafelhasználás és a kibocsátás közötti összefüggéseket. Az ágazati területek leképezése az ágazati eredményeket szélesebb gazdasági területekre ülteti át, míg a BMR nyomásindex és a Value at Stake kutatás a vállalatokra nehezedő nyomást méri fel, mely üzleti modelljeik újragondolása és a potenciális bevételáthelyezések számszerűsítése miatt keletkezik. Az eredményeket részletesen ezen az oldalon mutatjuk be.
A PwC-ről
A PwC-nél azért dolgozunk, hogy segítsük ügyfeleinket a bizalomépítésben és a megújulásban, hogy a komplexitásból versenyelőnyt teremthessenek. A PwC technológiailag előremutató, emberközpontú hálózata 149 országban több mint 370 000 munkatársat foglalkoztat. A könyvvizsgálati és bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokban, adó- és jogi tanácsadásban, tranzakciós és üzleti tanácsadásban jártas szakértőink segítenek a vállalkozásoknak a sikeres működés megteremtésében, felgyorsításában és fenntartásában.
Amennyiben többet szeretne megtudni cégünkről, kérjük, látogasson el honlapunkra, ahol korábbi sajtóanyagainkat is olvashatja. Legfrissebb Fenntarthatósági jelentésünk elérhető „Vállalati felelősségvállalás” oldalunkon.
© 2025 PwC. Minden jog fenntartva. Ebben a dokumentumban a „PwC” kifejezés a PwC hálózatra és/vagy a magyarországi tagvállalatokra utal, amelyek önálló jogi személyek. További információért, kérjük keresse fel a www.pwc.com/structure weboldalt.