2017. április 24.
Képzeljük el, hogy bármilyen értéket átruházhatunk vagy komplex szerződést érvényesíthetünk harmadik fél közreműködése nélkül, szinte azonnal és megbízhatóan. A blockchain-technológia mindezt lehetővé teszi egyéni felhasználók részére, ráadásul teljesen automatizáltan. Friss elemzésünk azt mutatja, hogy a technológia nemcsak a pénzügyi iparágat, hanem az energiaipart is forradalmasíthatja.
A bitcoin fogalma mára már ismert, értéke és széles körű alkalmazhatósága pedig elismert - ezt támasztja alá, hogy a rendszerszintű hatékonyságjavulásnak és költségmegtakarításnak köszönhetően egyes becslések szerint 2016-ban a kriptopénz felhasználók száma már elérte a 100 milliós nagyságrendet.
„A kriptopénz forradalmasította a pénzügyi iparágat azáltal, hogy lehetővé tette a felhasználók közötti, pénzügyi intézmények közvetítő szerepét nem igénylő elektronikus fizetési tranzakciókat. Azt azonban a mai napig kevesen tudják, hogy a bitcoin sikerét valójában az annak alapját biztosító blockchain-technológia adja. Bár jelenleg a pénzügyi szektorban a leginkább elterjedt a blockchain, számos iparágban, így az energiaiparban is intenzív kísérletezésbe kezdtek a vállalatok, hogy saját felhasználási eseteket dolgozzanak ki és ez által igazolják a technológia előnyét és alkalamazhatóságát a saját szektorukban is” - mondta Osztovits Ádám, a PwC Magyarország üzleti tanácsadás üzletágának vezető partnere.
A blockchain alapvetően egy felhasználók közötti (peer-to-peer, P2P), megosztott, visszamenőleg megmásíthatatlan digitális főkönyv, ha úgy tetszik, egy adatbázis, amely egy minden felhasználó előtt egységes, aktuális tranzakciós listát tartalmaz. A blockchain-technológia lehetővé teszi, hogy egyéni felhasználók az interneten keresztül bármilyen értéket (például pénzt, értékpapírt, ingatlant) átruházzanak egymásra, vagy bármilyen dokumentumot, szerződést létrehozzanak egymás között. Mindezt harmadik fél közreműködése nélkül, bizalmasan, biztonságosan, automatizáltan és közel valós időben.
A blockchain jelentősége a technológia fő jellemzői mentén jól kirajzolódik:
A potenciális lehetőségekre építve a a legnagyobb energiaipari szereplők elkezdtek együttműködni blockchain-megoldásokat fejlesztő vállalatokkal, hogy úttörőként vegyenek részt az új technológia által elindítható iparági transzformációban. A PwC tanulmányában négy, még kísérleti fázisban lévő alkalmazási esetet vizsgál:
„Míg egyes felhasználási esetek a meglévő folyamatok hatékonyságán javíthatnak, más megoldások az iparági szerepeket és működési modelleket is megváltoztathatják. Fontos kiemelni azonban, hogy a blockchain széles körű energiaipari alkalmazásához nem csupán a technológia továbbfejlesztése szükséges, de a ma jelenlévő, jól kidolgozott és már alkalmazott alapvető rendszereknek, szabályozásoknak, folyamatoknak és beállítottságnak is meg kell változniuk” - hangsúlyozta Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.
Sokan különös hasonlóságot látnak az internet elterjedése és a blockchain között, legyen szó a technológiával foglalkozó cégek finanszírozásáról vagy a felhasználási esetek kísérletezésének mikéntjéről. Az 1990-es években, amikor a vállalatok elkezdték felismerni az internetben rejlő potenciált, szárnyat kaptak az e-kereskedelmi befektetések és kísérletezések. A “dot-com” válság ellenére valószínűleg senki sem kérdőjelezné meg a technológia forradalmi jelentőségét. A blockchain ehhez hasonlóan jelentős átrendeződést indíthat el szinte bármely iparágban, így az energipaiparban is, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a technológiai, szabályozási, hozzáállásbeli kihívások miatt az iparágakat új alapokra helyező alkalmazása vélhetően még évtizedekkel előttünk áll.
A PwC pénzügyi iparágat felmérő Financial Services Technology 2020 and Beyond: Embracing disruption című tanulmánya szerint a felmérésben részt vevő nemzetközi pénzügyi szolgáltatók 42%-a foglalkozik már a blockchain-technológia értékelésével, felhasználási esetek kidolgozásával, illetve bevezetésével. A magyarországi megkérdezettek körében ez az arány 18%.
„Azt látjuk, hogy hazánkban még a blockchain terén érett szektorokban sem jellemző a technológiával való kísérletezés; a hazai energiaiparban ezidáig nem jelentek meg a blockchain úttörői. Mivel a technológiában rejlő potenciál jelentős, ezért a Magyarországon működő vállalatoknak is érdemes megismerni a meglévő alkalmazási lehetőségeket, megérteni a mögöttes technológiát vagy ezek alapján kidolgozni új, a hazai, illetve vállalati igényekhez igazodó felhasználási eseteket. Ezt követően a saját kísérleti projektek segíthetnek a blockchain-készségek, képességek fejlesztésében, a technológia lehetőségeinek igazolásában. Az iparági szereplők törekvései a technológia elterjedését és a technológiát fejlesztő vállalatok hazai megjelenését is ösztönözni fogja” – tette hozzá Nagy Ádám Gusztáv, a PwC Magyarország technológiai tanácsadási csoportjának menedzsere.
Vízió vagy illúzió? – A blockchain-technológia energiaipari alkalmazási lehetőségei című tanulmányunkban a technológia energiaipari érettségét az elméleti alkalmazhatóság, valamint a legjelentősebb felhasználási esetek bemutatásával értékelik szakértőink.