Az infrastruktúra lehet a gazdasági teljesítőképesség növelésének záloga

Nyolc évvel a gazdasági válság után sok nagy nemzetgazdaságot továbbra is jelentős negatív kibocsátási rés jellemez. A növekedés fellendítéséhez vonzó alternatíva lehet az infrastruktúrára irányuló beruházások fokozása annak érdekében, hogy ne csak a rövid távú kereslet lendüljön fel, hanem hosszú távon a gazdaság kínálati oldalának nagyobb mértékű növekedése is biztosítható legyen.

A kibocsátási rés az aktuális és a potenciális kibocsátás különbségéből adódó szabad gazdasági kapacitást jelenti. A G7-országok közül Olaszország esetében a legnagyobb ez a rés, míg Franciaország és Japán még mindig a G7 súlyozott átlaga alatt teljesít. Csak Németország és az Egyesült Királyság áll közel ahhoz, hogy zárja a rést. (Lásd az 1. sz. ábrát.)

Richard Boxshall, a PwC vezető közgazdásza szerint:

„Egyelőre nem számítunk változásra, mivel fő forgatókönyvünk szerint a globális növekedés idén 2,5–3% körül lesz, ami már ötödik éve marad alatta a szokásos piaci feltételek mellett mért növekedési trendnek.” (Lásd a lenti 2. sz. ábrát.)

Az egyes országok szintjén az adatok vegyes képet mutatnak. Az első negyedévben az euróövezet biztató mértékű, 0,6%-os növekedést produkált az előző negyedévhez képest – ez kevéssel trend feletti növekedésnek számít, ami felülmúlta a várakozásokat.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a negyedéves növekedés mértéke lehangoló volt (0,1%), míg az Egyesült Királyságban a növekedés kevéssel trend alatti mértékűre lassult (0,4%) az első negyedévben.

De hogyan lehetne fellendíteni a növekedést? Az egyik vonzó alternatíva az infrastruktúrára irányuló beruházások fokozása lehet. Ez alapfeltétele annak, hogy ne csak a rövid távú kereslet lendüljön fel, hanem hosszú távon a gazdaság kínálati oldalának nagyobb mértékű növekedése is biztosítható legyen.

Az infrastrukturális projektekben szerzett tapasztalatuk alapján a PwC közgazdászai négy alapelvet fogalmaztak meg a döntéshozók számára a beruházási célok meghatározásához:

• Elégítsen ki valamilyen igényt: meg kell határozni a jelenlegi és jövőbeli igényeket, az eseti értékelést különböző (optimista és pesszimista) forgatókönyvekkel kell kiegészíteni.
• Legyen összhangban más célkitűzésekkel: az infrastruktúraprojekteknek illeszkedniük kell a kormány szélesebb körű szakpolitikai menetrendjébe, ideértve a gazdasági célok mellett a társadalmi és környezetvédelmi célokat is.
• Ésszerű megoldásra kell törekedni: a viszonylag alacsony nettó államadóssággal és egészséges államháztartással rendelkező országok (például Németország és Kanada) esetében az infrastruktúra fejlesztésére irányuló programok jelenthetik az ésszerű megoldást az összkereslet és a hosszú távú ellátási kapacitás élénkítésére. Azonban a viszonylag magas költségvetési hiánnyal küzdő országok – például az Egyesült Királyság – esetében is indokolt lehet az infrastrukturális beruházások előnyben részesítése a folyó kiadásokkal szemben.
• Legyen előnyös a gazdaság egésze számára: a potenciális hatás felmérésekor figyelembe kell venni a hosszú távú hatásokat, valamint a közvetett és közvetlen hatásokat is arra az esetre, ha a projekt nem valósulna meg.

Richard Boxshall így összegezte megállapításait:

„Az 1930-as évek nagy gazdasági világválságára válaszul az Egyesült Államokban közmunkaprogramot dolgoztak ki, amelynek keretében néhány év leforgása alatt 6 milliárd dollárt fektettek az infrastruktúrába (ez az összeg az 1933-as USA GDP nagyjából 11%-át tette ki), hogy ezzel indítsák újra a növekedést és a termelékenységet. Az infrastrukturális beruházások ismét megoldást jelenthetnek a növekedés ösztönzésére – e megközelítés sikere azonban végső soron azon múlik, hogy az egyes országokban induló projektek mennyire veszik figyelembe az általunk megfogalmazott alapelveket.”