2014. november 28-a mélyen bevésődött az emlékezetembe. Egy futárszolgálat értékesítési igazgatójaként dolgoztam, és részt vettünk egy akkoriban új online kereskedő piacra lépésében. Az első tárgyalásaink során hitetlenkedve hallgattuk a terveket, kíváncsian, de szkeptikusan, hogy milyen célokat tűztek ki a Black Friday napjára Magyarországon. A várakozások eltörpültek a valóság mellett: az akciók mértéke, a hatalmas vásárlói érdeklődés és az elképesztő forgalom mindenkit meglepett. Több százezer csomag egyetlen nap alatt, soha nem látott kedvezmények – a Black Friday hirtelen bekerült a magyar vásárlók, kereskedők és logisztikai szolgáltatók naptárába. De vajon 2024 novemberének utolsó péntek reggelén is ilyen izgatottan várjuk majd az akciók elindulását?
A Black Friday magyarországi bemutatkozása mindössze 10 évvel ezelőtt, 2014. november 28-án történt. A jelenség gyorsan népszerűvé vált, több kiskereskedelmi lánc és online áruház is jelentős árengedményekkel csábította a vásárlókat – de nem egy, hanem
jellemzően inkább két pénteken, amin a két legnagyobb kereskedő osztozott.
Az első két-három évben a Black Friday napjai tele voltak izgalmakkal és kihívásokkal.
Vásárlóként érdemes volt előre felkészülni: listákat írni, az árakat előzetesen feltérképezni, és figyelni, hogy az akciók éjfélkor vagy hajnalban kezdődnek-e. Az igazi akcióvadászat abban rejlett, hogy a vásárlóknak gyorsan kellett dönteniük, hiszen az igazán jó áron kínált termékek – legyen szó nagy értékű műszaki cikkekről, pelenkáról vagy mosószerről – villámgyorsan fogytak, így az azonnali döntés kulcsfontosságú volt.
Az első években az akciós időszak volumene minden képzeletet felülmúlt, az online áruházak csomagszáma az akciós napokon sokszorosa volt az átlagos forgalomnak. A kereskedők számára ez az időszak sok tanulsággal járt: az online áruházak terhelhetőségét tesztelte a vásárlási roham, és a logisztikai problémák, az operációs gyengeségek hamar kiderültek. Egyes oldalak összeomlottak a nagy forgalom alatt, míg más esetekben a csomagok kiszállítása húzódott hetekig a futárszolgálatok kapacitáshiánya miatt.
A következő évek az online kereskedelem folyamatos növekedéséről szóltak, és ez igaz volt a Black Friday időszakára is. Az akciós napok során tapasztalt forgalom akár sokszorosa volt az év más időszakának, de a problémák egyre kevésbé jellemezték ezt az időszakot. A szakma gyorsan tanult: 2016 óta a kereskedők és a logisztikai szolgáltatók is nagyon tudatosan, akár napi volumeneket és terhelést tervezve, elnyújtott kiszállítási időszakkal, közösen készülnek a megnövekedett terhelésre.
Az évek során az eredetileg Magyarországon két pénteki nappal induló Black Friday átalakult, és egy hosszabb akciós időszakot jelent. Sőt, míg eleinte a Black Friday novemberben volt, most a kereskedők közötti verseny eredményeképpen az is megszokott, hogy egyes nagyobb boltok akár júliusban is rendeznek „Black Friday”-t -
az elnevezés elveszítette eredeti jelentőségét és mára gyakorlatilag a „jelentős árengedmény” szinonimájává vált.
A PwC – GKID webáruházak körében végzett felmérése szerint 2023-ban a magyar webáruházak 52%-a tartott Black Friday promóciót, 8%-uk pedig Cyber Monday akciót. Nem az egynapos Black Friday akciók jellemzik a piacot: a kereskedők egy jelentős része több napos vagy akár több hetes akciós időszakkal készült, ami megkönnyíti a logisztikai tervezést és a forgalom egyenletesebb eloszlását. 36%-uk egész hétig tartó kedvezményeket kínált, míg mindössze 8% tartotta meg a hagyományos, egynapos Black Friday-t – az idei évben is hasonló, elnyújtott akciós időszakra készülhetünk.
A karácsony előtti roham átalakult – míg korábban kifejezetten decemberben voltak a legerősebb vásárlási napok, addig a Black Friday akcióknak köszönhetően a szezon már novemberben elkezdődik, így hosszabb idő áll rendelkezésre a kereskedőknek és a vásárlóknak, nincsenek akkora terhelések sem egy-egy pénteki napon, sem december utolsó két hetében az elnyújtott időszaknak és az akciós aktivitások időbeli eltérésének köszönhetően.
A Black Friday az első években igazi akcióvadászatot jelentett, ahol gyors döntésekre volt szükség. Nem volt idő hezitálni: a legjobb ajánlatok pillanatok alatt eltűntek. Ez a vásárlási élmény sokak számára izgalmas volt, míg mások számára frusztrációt jelentett, különösen, amikor a weboldalak túlterhelődtek. Mivel hirtelen kellett dönteni, nem igazán lehetett felkészülni, sok esetben olyan termékeket is megvásároltunk, amelyek valójában nem is voltak annyira jó áron. Mostanra viszont a legnagyobb kereskedők gyakran előre elárulják, mely termékek lesznek akcióban, így lehetőség van a felkészülésre, átnézni a kínálatot és kiválasztani a megfelelő ajánlatot. Mivel már nem korlátozódik egy napra az akció, nincs nyomás a vásárlón, hogy azonnal döntsön - a spontán impulzusvásárlások aránya visszaesett, és sokkal inkább a tudatos vásárlások kerültek előtérbe, ezzel együtt azonban a volumen is csökkent.
Jelenleg az elhúzódó recessziós időszaknak köszönhetően a vásárlóerő csökkenése figyelhető meg, és az impulzusvásárlások helyett az árérzékeny, visszafogott beszerzések jellemzik a piacot.
A tudatos, átgondoltabb vásárlás előtérbe került, a vásárlók alapos kutatást végeznek, árfigyelő alkalmazásokat használnak, és célzottan keresik a legjobb ajánlatokat.
A PwC-GKID online vásárlók körében készült reprezentatív kutatása szerint mindössze az online vásárlók 11%-a tervez 2024-ben biztosan vásárolni a Black Friday időszakban, míg 57%-uk bizonytalan volt abban, hogy talál-e megfelelő ajánlatot. A vásárlások nagy része tervezetté vált, a vásárlók 75%-a olyasmit vásárol, amit egyébként is megvenne, de az akcióknak köszönhetően kedvezőbb áron juthat hozzá. A karácsonyi ajándékok beszerzése fontos szerepet kap - a vásárlók 42%-a használja ki a Black Friday-t kifejezetten erre a célra. Az akciók is visszafogottabbak lettek, és a szabályzásnak köszönhetően kikerültek a rendszerből a nagyon nagy kedvezménnyel, de csak néhány darabos készlettel kínált akciós termékek.
A magyar vásárlók közül egyre többen vásárolnak külföldi webáruházakból, a PwC kutatása szerint az idei szezonra vonatkozóan csak minden 5. vásárló (21%) mondta azt, hogy nem tervez külföldi webáruházból vásárolni, míg 28% biztosan vásárol majd. Az olyan események, mint a Singles' Day (november 11.) a kínai webáruházakban, egyre népszerűbbek lesznek, mivel ezek az akciók gyakran korábban kezdődnek, és vonzó ajánlatokat kínálnak – ráadásul az elmúlt időszakban bevezetett logisztikai megoldásoknak köszönhetően szinte biztosak lehetünk abban, hogy amit ebben az akcióban rendelünk, ott lesz majd a karácsonyfa alatt. Ezek az akciók tovább nyújtják a szezont, gyakorlatilag november elején elindulnak az akciós ajánlatok, és nem csak online mivel ezekkel párhuzamosan a hazai üzletekben is megjelennek a karácsonyi ajánlatok, amint a Halloween-Mindenszentek kiegészítőket elpakolják.
A 2024-es Black Friday akciókra érdemes néhány alapszabályt követni, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az akciókból:
Készítsünk listát a megvásárolni kívánt termékekről, használjunk árfigyelő alkalmazásokat, vagy a weboldalak árértesítés funkcióját, hogy időben értesüljünk a legjobb ajánlatokról.
Fókuszáljunk a szükséges termékekre, és kerüljük az impulzív döntéseket. Az előzetes árfelmérés, tájékozódás segíthet megtalálni a valódi akciókat.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legjobb akciók már november elején megjelenhetnek, ezért érdemes figyelemmel kísérni a korai ajánlatokat.
Legyünk felkészülve a gyors döntésekre, de ha a kívánt termék nem elérhető, legyen alternatívánk.
Akármennyire is vonzó egy akció, győződjünk meg arról, hogy a webáruház megbízható és a visszáru feltételek megfelelnek a törvényi előírásoknak.
Az első években jellemző nagyon kedvező árakat talán már hiába várjuk – azonban biztosak lehetünk abban, hogy a két új piaci szereplőnek is köszönhetően ismét élénkül a verseny és lesznek jó akciók, egyedi, korlátozottan elérhető ajánlatok. A logisztikai piac átalakulásának okán idén előfordulhat, hogy lesznek kisebb-nagyobb fennakadások a kiszállításban, ezért rendeljünk időben, különösen, ha külföldről tervezzük az ajándékok beszerzését.
Bár az „igazi” dátum november 29-re esik, a cikk megírásakor már bőven benne vagyunk a Black Friday időszakban. Az impulzusvásárlások ideje lejárt, a tudatos vásárlók számára ez az időszak mégis kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobb áron szerezzék be a szükséges termékeket. Érdemes mielőbb nekilátni az árak összehasonlításának és a bevásárlásnak – és bízzunk abban, hogy idén is lesznek különleges, izgalmas, korlátozottan elérhető ajánlatok a hozzám hasonlóan akcióvadász vásárlók számára is.