Kevés bank áll készen a PSD2-re és a nyílt bankolásra

Október 24, 2017

A PwC új felmérése szerint kevés bank készült fel az Európai Unión belüli pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó módosított irányelv (PSD2) 2018 januárjában esedékes hatályba lépésére. Nyár elején a bankok 38%-a még csak az új irányelv várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9%-uk tartott a PSD2 által előírt új követelmények bevezetésénél.

A 2017 első felében készített felmérés tanúsága szerint a banki felső vezetők kétharmada arra számít, hogy a PSD2 – más szabályozásokkal kölcsönös összefüggésben – vállalata valamennyi tevékenységét érinti majd. Ugyanakkor csak 9% számolt be arról, hogy cége már az implementációs fázisnál tart a PSD2-re való felkészülésben.

Egyenlő versenyfeltételek a pénzforgalmi szolgáltatások területén

A PSD2 bevezetésével a jogalkotók egyenlő versenyfeltételeket kívánnak teremteni mind az új, mind a hagyományos piaci szereplők számára, ösztönözve a versenyt és az innovatív pénzforgalmi szolgáltatások elterjedését. A módosított irányelv alapján az európai bankoknak biztonságos módon hozzáférhetővé kell tenniük ügyfeleik adatait, és idővel harmadik felek számára is hozzáférést kell biztosítaniuk ügyfélszámláikhoz. A PSD2 a nyílt bankolás (open banking) korszakának kezdetét jelzi, amelyben a pénzügyi technológiai szolgáltatást nyújtó (fintech) cégek, a kereskedők, és akár a távközlési vállalatok is gyökeresen átalakíthatják a pénzforgalmi szolgáltatások piacát.

2018 januárjában lényegében megszűnik az ügyfélszámlákkal kapcsolatos információkra és a pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó banki monopólium. Biztató jel, hogy a PwC által megkérdezett pénzintézetek szinte mindegyike (94%) valamilyen módon foglalkozik már a PSD2-vel, és három bankból kettő úgy nyilatkozott, hogy a PSD2-t stratégiai pozíciójának megváltoztatására kívánja felhasználni.

„A PSD2 bevezetése összetett, számos felet érintő folyamatnak ígérkezik. Sok bank számára önmagában is kihívást jelent, hogy 2018-ra megfeleljen a követelményeknek, de nem ez lesz az egyetlen előttük álló probléma. A bankoknak megfelelő stratégiai választ kell találniuk, ha nem akarják, hogy a pénzügyi szolgáltatások terén betöltött közvetítő szerepüket harmadik felek ügyfélorientáltabb megoldásai vegyék át. Elemezniük kell a formálódó pénzforgalmi szolgáltatási környezetet és új szolgáltatási bevételi lehetőségeket kell találniuk, amit a legtöbb bank még nem tett meg” – magyarázza Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.

A bank mint platform-aggregátor

Felmérésünkben arra kértük a bankokat, hogy rangsoroljanak négy kialakulóban lévő üzleti modellt. A válaszadók 50%-a arra törekszik, hogy bankja a pénzforgalomhoz kötődő különböző rendszereket és folyamatokat összefogó szolgáltatóvá (ún. platform aggregátorrá) váljon, ami egy olyan nyílt platform kifejlesztését feltételezi, amely lehetővé teszi, hogy a partnerek termékeiket és szolgáltatásaikat a bank kínálatába integrálják, illetve a bank szabványos hozzáférésének (API) és adatainak felhasználásával új termékeket és szolgáltatásokat hozzanak létre.

„Azok a bankok, amelyek képesek ezt megvalósítani, jelentősen erősíthetik piaci pozíciójukat. Reálisan azonban csak néhány nagybanktól várható, hogy valóban hatékony partner-ökoszisztémát épít ki. Úgy véljük, hogy amíg nem alakul ki egy közös európai API szabvány, kevés harmadik fél lesz hajlandó több bankhoz csatlakozni. Egyértelmű, hogy a nyílt bankolásra való áttérés során a pénzintézeteknek szigorú, a piaci pozíciójukra és versenyelőnyeikre is kiterjedő önértékelést kell végezniük” – hangsúlyozza Nagy Ádám Gusztáv, a PwC Magyarország technológiai tanácsadásért felelős menedzsere.

A jelentés részeként a PwC számos, a PSD2 hatékony és eredményes bevezetése érdekében követendő lépést határozott meg. A felmérés talán legfontosabb megállapítása az, hogy a bankoknak be kell vonniuk felső vezetésüket a nyílt bankolásra adott stratégiai válasz kidolgozásába. Jelenleg a stratégiai megfontolások gyakran csak az IT és az üzemeltetési részlegek PSD2 megfelelési projektjeinek melléktermékeként merülnek fel. A PSD2 messzemenő hatását tekintve az ilyen hozzáállást tanúsító bankok elmulasztják a lehetőséget, hogy a nyílt bankolás új világában jelentős szerephez jussanak.

A PSD2-ről

A pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított irányelv (PSD2) elfogadása megnyitja az utat a nyílt bankolás felé, azáltal, hogy szabványosított hozzáférést biztosít az ügyféladatokhoz és a banki infrastruktúrához. A PSD2 csökkenti a harmadik fél szolgáltatók és a fintech cégek piacra lépési korlátait és ösztönzi az új üzleti modellek kialakulását. Az EU tagországoknak 2018-ig kell bevezetniük az új követelményeket, amely jelentős beruházásokat igényel.

Kapcsolat

Simon Katalin
PR Menedzser
Tel: +36 1 461 9755
E-mail

Kövessen minket!