Részletek

Az Üzleti tanácsadó csapatunk idén negyedik alkalommal rendezi meg a PwC Consulting Challenge esettanulmányi versenyét.

A hagyományokhoz híven a résztvevő diákok aktuális üzleti problémákkal fognak találkozni, valós tanácsadói élménnyel gazdagodni, emellett kiváló lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék tanácsadóinkat, kapcsolatokat építsenek, valamint egy nagyvállalati cégvezetőkből álló zsűri előtt bizonyítsák, hogy megállnák helyüket tanácsadóként.

Idén a verseny első, egyéni fordulójára 48 versenyzőt hívunk be. Az itt nyújtott teljesítmény alapján 24-en jutnak tovább a második, csoportos fordulóba, ahol hat, egyenként négy fős csapatban kell megoldani egy összetett esetet. A csapatokat mi állítjuk össze az első forduló eredményei alapján.

A döntőben, vasárnap déltől hétfő délig 24 óra áll a csapatok rendelkezésére az eset kidolgozására. A verseny egy elismert vezetőkből álló zsűri előtti prezentációval zárul.

A verseny helyszíne:

a PwC Magyarország irodáháza az Eiffel Palace-ban

1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.


Jelentkezési határidő: 2017. október 29. - Jelentkezni egy önéletrajz feltöltésével és az online tesztek kitöltésével lehet.

Döntősök kihirdetése: 2017. november 2-ig

Első, egyéni forduló: 2017. november 8.

Második forduló, döntő: 2017. november 12-13. 

Videóink

PwC Consulting Challenge 2017 - A versenyről

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Kerekes Antal

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Nagy Máté

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Török Gergely

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Miért gyere el a versenyre?

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Szabó Réka

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

PwC Consulting Challenge 2017 - Nagy Róbert

loading-player

A videó jelenleg nem elérhető.

A Consulting Challenge csapata

Kerekes Antal

Kerekes Antal
Technology Advisory
Partner

Kerekes Antal

Somosi Dávid
Technology Advisory
Senior Consultant

Kerekes Antal

Koleszár Zoltán
Advisory
Consultant

Nagy Ádám

Nagy Ádám Gusztáv
Technology Advisory
Manager

Kerekes Antal

Matolcsy András
Advisory
Senior Consultant

Debreczenszki Fanni

Debreczenszki Fanni
Recruitment Specialist

Kerekes Antal

Németh Annamária
Advisory
Senior Consultant

Kapcsolat

Debreczenszki Fanni
Toborzási/kiválasztási szakértő
Tel: +36 30 502 26 75
E-mail

Nagy Ádám Gusztáv
Menedzser
Tel: + 36 1 461 9296
E-mail

Kövess minket!