Mesterséges intelligencia, blockchain, drónok, robotok – támadnak vagy támogatnak?

Mesterséges intelligencia, blockchain, drónok, robotok – támadnak vagy támogatnak?

Manapság nincs hiány a vállalatokat érintő technológiai áttörésekből, sőt a közeljövőben még többre lehet számítani. Éppen emiatt gyakran halljuk a kérdést üzleti döntéshozóktól: hogyan lehetne hatékony stratégiát kidolgozni a feltörekvő technológiákra reagálva?

A PwC Tech breakthroughs megatrend című nemrég megjelent elemzése globálisan több mint 150 technológia vállalati hatásának és gazdasági életképességének értékelése után összegyűjtötte azt a nyolc alapvető technológiát, amelyek a közeljövőben világszerte leginkább befolyásolják majd a cégek működését. A konkrét kritériumok között szerepelt a technológia vállalatokra és iparágakra vonatkozó jelentősége, globális hatóköre, életképessége, továbbá, hogy mik a technológia széles körű elterjedésének esélyei, milyen piaci és növekedési potenciállal rendelkezik, illetve milyen a kapcsolódó állami beruházások és magánbefektetések üteme.

Szakértőink összegzése alapján várhatóan a következő nyolc technológiának lesz a legnagyobb, iparágakon átívelő, globális hatása a következő években:

  • Mesterséges intelligencia
  • Kiterjesztett valóság
  • Blockchain
  • Drónok
  • A dolgok internete (Internet of Things)
  • Robotok
  • Virtuális valóság
  • 3D nyomtatás

A legtöbb vállalat már lerakta az új technológiákra való áttérés alapjait azzal, hogy a közösségi médiába, mobil tartalmakba, adatelemzésbe, illetve felhőalapú infrastruktúrába fektetett. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján azt gondoljuk, hogy itt az ideje, hogy a cégvezetők tágabb képet alkossanak azokról a technológiákról, amelyeknek nagy hatása lesz a vállalatuk üzleti modelljére.

Ez a nyolc technológia átalakítja a vállalatok üzleti modelljeit, ami igen nagy kihívást jelent majd. Az új technológiai megatrendek az egyes iparágakban és régiókban befolyásolni fogják a stratégiát, az ügyfelek bevonását, a működést, illetve a szabályoknak történő megfelelést is. Ehhez a vezetőknek hatékony választ kell találniuk három alapvető kérdésre: az első, hogy rendelkeznek-e fenntartható innovációs stratégiával; a második, hogy hogyan és mikor tudják számszerűen meghatározni az új technológiák hatását, végül pedig, hogy van-e feltörekvő technológiákról szóló folyamatosan frissített ütemtervük.

A cégek vállalati stratégiájának legfontosabb eleme kell, hogy legyen a feltörekvő technológiák folyamatos figyelése, megismerése, a technológiában rejlő lehetőségek számszerűsítése, illetve ezekre vonatkozó tervek készítése. Ez nem egy informatikai feladat, amit az informatikai igazgatót érinti, ez egy üzleti kérdés. Amely szervezet ezt nem így kezeli az – kis túlzással – egyenlő azzal, hogy lemarad… 

To view or add a comment, sign in

Explore topics