Jelentős változás július 1-től az áfa bevallás kitöltésében - készüljön fel a PwC-vel

Jelentős változás július 1-től az áfa bevallás kitöltésében - készüljön fel a PwC-vel

2020. július 1-jétől az adóalanyok által teljesített adatszolgáltatások szabályai lényegesen meg fognak változni. Az egyik, áfa bevallással kapcsolatos jelentős változás, hogy a belföldi összesítő jelentés tekintetében az eddigi 100 000 Ft-os áfa értékhatárt eltörlésre kerül majd. Az új szabályozás szerint tehát a társaságoknak minden olyan számlát szerepeltetniük kell az összesítő jelentésükben, azaz az áfa bevallás M lapjain, amelyhez kapcsolódóan az adott időszakban adólevonási jogot gyakorolnak. Szintén jelentendő lesz minden olyan korrekciós számla is, amelynek hatását az adott időszakban veszik figyelembe.

A jelentési kötelezettség a továbbiakban is csak azokat a számlákat érinti majd, amelyekkel kapcsolatban a társaság áfalevonási joggal él. Fontos ugyanakkor, hogy  a számlán szereplő áthárított adó teljes összegét szükséges feltüntetni akkor is, ha egy számlán részlegesen gyakorolnak adólevonási jogot, ilyenkor tehát a ténylegesen levont és az M lapokon feltüntetett adóösszeg eltér egymástól.

Számos további kérdés felmerült az új jelentési kötelezettség vonatkozásában, különösen a fordított áfás és adómentes ügyletekről kiállított számlák kapcsán. Az adóhatóság ugyanakkor már megerősítette, hogy fordított adós számlák esetén nem merül fel jelentési kötelezettség, illetve a csak adómentes ügyleteket tartalmazó számlákat sem kell az M lapon szerepeltetni, tekintettel arra, hogy - mivel áthárított adót ezek nem tartalmaznak - a társaságok adólevonási jogot sem gyakorolhatnak ezen számlák vonatkozásában. 

Július 1-től tehát az értékhatár eltörlésével a más belföldi adóalanyok által kiállított, bejövő számlák nagy része számlánként jelentendő lesz, jelentősen megnövekedő adminisztrációs terhet okozva ezzel a társaságoknak.

Még nem késő ugyanakkor felkészülni az új kötelezettségre: az implementációt nem igénylő, néhány kattintással használható, automatizált áfa bevallás kitöltő alkalmazásunkkal (T.R.U.S.T.) hatékonyan kerülhetik el ügyfeleink a bevallással kapcsolatos, nagy időráfordítással járó manuális munkaterhet, illetve az ezzel kapcsolatos kockázatokat. Az M lapon szereplő adatok validálása, minőségének javítása érdekében az M lap kitöltő alkalmazásunkat olyan plusz funkciókkal is elláttuk, amelyek lehetővé teszik a szállítók által a NAV Online Számla rendszerében jelentett számlák adatainak betöltését, összehasonlítását a rendelkezésre álló számlaadatokkal az M lapok automatizált kitöltése előtt.

Készüljön fel a PwC-vel a július 1-jei változásokra! A PwC Smarttax IT megoldásaival kapcsolatos további információkért, ajánlatkérési lehetőségért kattintson az alábbi linkre:

https://www.pwc.com/hu/hu/szolgaltatasok/adotanacsadas/smarttax.html

No alt text provided for this image


To view or add a comment, sign in

Explore topics