Globális szintű elmozdulás a klímaváltozás kockázatértékelésében

A globális méretű természeti problémák kezelése összefogást igényel, ez nem kérdés. De vajon lehet-e sikeres, valós eredményt hozó változást felmutatni? Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy létezik pozitív példa, az ózonlyuk kapcsán kialakult veszélyhelyzetet sikerült kezelni, és az ózonréteg helyreállítása az emberi, gazdasági tevékenységek megváltoztatásával folyamatosan történik. Ennek következtében 2040-re visszatérhet az 1980-ban regisztrált állapot.

Miben különbözik az ózonlyuk és a klímakatasztrófa kérdése?

A tudósok körülbelül egyidőben, az 1980-as években figyelmeztették a világot – ideértve politikai és üzleti döntéshozókat, valamint nemzetközi szervezeteket – az ózonlyuk kialakulására és arra, hogy az emberi tevékenység miatt a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok globális felmelegedést, ennek következményeként pedig klímakatasztrófát eredményeznek. Miért csak az egyik problémára sikerült megoldást találnunk?

Mindkét veszély valós és tudományos alapokon nyugszik. A földre érkező megnövekedett UV sugárzás kezelésével bár elkerültük a súlyosabb tragédiát, de annak hatása egyértelműen érzékelhető a bőrleégések és a melanóma megnövekedett esetszámait vizsgálva. Habár az intézkedési terv mindkét esetben hasonló volt, azaz megszületett egy nemzetközi egyezményben elfogadott globális cselekvési terv, amely hatással van a vállalatok tevékenységére és a háztartások fogyasztására is, az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátás csökkentése még nem valósult meg. Az ÜHG kibocsátás csökkentése ugyanis jóval komplexebb kérdéskör, amelyre nemhogy megoldást találtunk volna, hanem súlyosbítottuk a helyzetet: olyan ez, mint egy töréstesztben részt vevő autó gyorsuló száguldása a fal felé ahelyett, hogy a célszerű lassítást sürgetnénk. Már a másfél fokos felmelegedési cél tartása is az ébresztőóra szundi funkciójára emlékeztetett, benne volt ugyanis a további növekedés elfogadása. Történt ez részben azért, mert a kérdésben nyilvánvalóan szerepet játszanak a fejlődő és fejlett országok közötti különbségek, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Hiába „élünk egy üvegházban”, a fejlett gazdaságok és a fejlődő területek kibocsátási problémái eltérőek, ahogy a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges dekarbonizációs technológia fejlesztéseinek finanszírozási képessége is.

A nemzetközi együttműködések által futtatott programok időtávja rendkívül hosszú, mintegy 15 éves. Greta Thunberg radikális és szükséges elégedetlensége ennyi idő alatt talán végképp eltűnik, és így másoknak kell majd folyamatosan életben tartani a davosi kockázati jelentést csak olvasmányélményként megélő politikusok és üzletemberek figyelmét. A PwC vezérigazgatók körében készített felmérésének eredményei is azt mutatják, hogy a klímaváltozás katasztrófája rövid távon hátraszorult, de a 10 éves horizonton már a többi természeti rizikófaktorral együtt dominálja a kockázati listát. Érthető, hogy az Európa keleti határán elhúzódni látszó háború és a részben azzal kapcsolatba hozható energiaárazási- és ellátási sokk erősebben formálja a gazdasági szereplők akcióit, mint a hosszú távú, folyamatos befektetést és technológiai fejlesztést igénylő klímaváltozás mérséklése. Azonban a veszélyeket nem lehet egyenként legyőzni, és nem a prioritásokon kell változtatni, hanem a cselekvési határidőkön.

A PwC vezérigazgatói felmérése szerint a következő 12 hónapra vonatkozó kockázatok között a klímaváltozás a nyolc elemű lista hetedik helyén áll. A következő 60 hónapra vonatkozó listán egy helyet lép előre a téma, és az egészségügyi kockázatokat maga mögé tudja utasítani. A klímakatasztrófa elkerülése összehangolt cselekvési tervet kíván meg, amelyben együttműködnek a politikai szereplők, a vállalkozások és a háztartások is. A háztartások jóléti igényét figyelembe véve nagy változásokkal nem kell kalkulálni; így a vállalatok felé adott keresleti igény áll fenn, amelyet kismértékben terelni képesek. A vállalati működésnek úgy kell hosszú távon profitnövekedést felmutatni, hogy közben a természet megóvása és a regenerációs cél is megvalósul. Ennek alapját a zöldtechnológia-fejlesztések és a megújuló energiahasználat adják. Rövid távon ennek következtében nagyfokú hatékonyságjavulás is végrehajtható. Mindez elsősorban mérést, menedzsmentet igényel, amelynek feltétele, hogy a működést a digitális térben modellezni tudják.

Az átalakulást a pénzügyek is mozgatják; egyrészt a zöldátállási támogatásokon és a szennyezés után megfizetett díjakon keresztül, valamint (az állami forrásokon túl) a privát megtakarítások zöld és társadalmilag hasznos irányába terelésével. Ezt a célt tölti be a tőkepiacról indított ESG rendszer, amely új tulajdonosi magatartást és befektetői döntéshozatalt eredményez. Így nemcsak a részvényesi érdek profitcélja teljesül, hanem teljes hatás alapján értékelik a vállalatokat. A ESG minősítések javítása megkövetel egy magasabb szintű vállalati transzparenciát, így szükségszerűen változik a téma globális szabályozása. Az USA-ban az SEC, míg az EU-ban az EFRAG írja elő elsősorban a klímaváltozás mérséklésére és az alkamazkodásra fókuszáltan a közzétételi szabályokat.

A PwC hazai CEO felmérése rámutatott, hogy az a vállalat, amely az ellenállóképessége növelésére és a jövőorientált működésre összepontosít, szükségszerűen a klímaváltozás hatásainak kezelésében is érintetté válik. Ez elsősorban a költségszerkezet változását és az ellátási láncok átalakulását hozza magával. A klímaváltozással kapcsolatos kockázatokra történő felkészülés terén a legtöbben a vállalat kibocsátásának csökkentését célzó kezdeményezéseket tesznek, új, klímabarát folyamatokat vagy termékeket dolgoznak ki, illetve a kockázatok mérséklését célzó adatvezérelt, vállalati szintű stratégia fejlesztésén dolgoznak. Ez megnyugtató tudatosságot mutat a magyar vállalatok oldaláról, amelyet támogat az EU fenntarthatósági szabályozásba vetetett megingathatatlan hite. Ennek alapja, hogy Európa számára a fenntarthatósági, elsősorban a zöld fordulat globális versenyképességi kérdés. Az EU zöldtechnológiai átállása egyszerre célozza az élhetőbb környezet biztonságos élvezetét Európában, és egyfajta globális zöldtechnológia-transzfer lehetőséget a világ irányába.

Az összehangolt cselekvések mögött mindig az egyedi döntések és a cselekvések eredménye áll. Kérdés, hogy a személyes elkötelezettség fennáll-e a CEO-k esetében. Felmérésünk azt mutatta meg, hogy a tervek szintjén a vállalatvezetők már elkötelezettek, így több mint 80%-uk megújuló energiára állt át vagy tervez átállni otthonában. Ennek jelentőségét nem egyéni szinten érdemes kiszámolni, mert egy-egy ilyen kibocsátáscsökkentés számszerűsítése a probléma komplexitásához képest értelmetlen adatot eredményez, rengeteg feltételezéssel és függőséggel. Megválaszolni azt a kérdést, hogy mennyivel csökken az karbonkibocsátás, ha a harmadikról a hatodik emeletre nem lifttel megyek fel, valójában nagyon komplikált, ahogy azt eldönteni, hogy a papírpohár vagy a porceláncsésze környezeti terhelése magasabb a napi háromszori az üzletmenet fenntartásához szükséges testi és lelki felfrissülést hozó kávé esetében. De az egyén helyes választásainál szinte azonnal tudunk döntéseket hozni és így a környezettudatos hozzáállásunk példa lesz a velünk együttműködő kollégák számára is. Egy biztos, túl sok potyautast nem visel el ez a rendszer.

Kapcsolódó olvasmány a témában: