Hatályba lép az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás

Hatályba lép az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás

Célhoz ért a 2013 óta folytatott egyeztetési folyamat az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás („EPA”) létrehozásáról: bár az érintett felek a megállapodást már 2018. július 17-én aláírták, a hatálybalépésre – az Európai Unió Hivatalos Lapja által adott tájékoztatás alapján – 2019. február 1-jén kerül sor.

A megállapodás egyik leginkább kézzelfogható rendelkezése a felek közötti kereskedelem támogatására irányul. Ennek alapján az Európai Unióból Japánba, illetve Japánból az Európai Unióba exportált származó termékekre fizetendő importvámok közel 99%-a megszűnik az Európai Unió és Japán közötti kereskedelemben. A vámtarifák egy része a hatálybalépéssel, míg mások egy legfeljebb 20 éves periódus alatt kerülnek majd fokozatosan kivezetésre (például a marhahúsra vonatkozóan a vámtételek 38,5 %-ról 9%-ra csökkennek 15 év alatt).

A gazdasági partnerségi megállapodás esetében a REX rendszer jelenti a preferenciális származás igazolására szolgáló keretrendszert. Egyelőre kizárólag az Európai Unió exportőrei részére írják elő a rendszer használatát a preferenciális származás igazolására, míg a japán exportőröknek nem kell csatlakozniuk a REX rendszerhez. Ők a preferenciális származást egy megfelelő részletességgel alátámasztó dokumentum alapján tudják igazolni.

A megállapodás által biztosított vámfizetést érintő könnyítések rendkívül kedvező helyzetet teremthet azon vállalatok számára, melyek Japánnal folytatnak kereskedelmet, akár importőri, akár exportőri szerepben vannak. Ezen gazdálkodóknak ugyanakkor olyan további kötelezettségekkel is számolniuk kell (pl. a preferenciális származás igazolásával kapcsolatban), melyekre eddig nem volt gondjuk. Így ugyan növekedhetnek az adminisztrációs terhek, de ezek szakszerű, időben megkezdett felkészüléssel és vámrendszer működtetéssel optimalizálhatóak.


To view or add a comment, sign in

Explore topics