Globális szinten is folytatódnak az adórendszerek reformjai

View this page in: English

A világ országai szabályozási irányelvek széles skáláját alkalmazzák azon cél megvalósításáért, hogy egyensúlyt teremtsenek az adóbevételeik emelése és növekedésük elősegítése között – ez derül ki a Világbank és a PwC új, közös felméréséből. Idén 14 gazdaságban növekedtek jelentősen a vállalatok adózási kötelezettségei vagy a befizetett adó összege, míg 14 másik ország csökkentette ezek mértékét.  Ezzel összhangban a legtöbb régióban megfigyelhető, hogy a vállalatok adókötelezettségeinek csökkenési üteme tovább mérséklődött. A tanulmányból megtudhatjuk még, hogy a 9 év alatt, mióta a kutatás elindult, a társasági adók következetesen csökkentek, míg a vállalatok munkabérterhei, amik ma adókötelezettségeik legnagyobb részét képezik, jóval kiszámíthatóbbá és stabilabbá váltak.

A “Paying Taxes 2014” kiadvány szerint a 2012 júniusától 2013 júniusáig tartó periódusban 32 gazdaság tett további lépéseket az adófizetés megkönnyítésének érdekében. A ma kiadott, 189 ország adózási rendszerét vizsgáló tanulmányból kiderül, hogy az előző két évhez hasonlóan a leggyakoribb adózási reformnak most is  az online adózási rendszerek bevezetése vagy azok fejlesztése számított. A befizetések száma valamint az adózási kötelezettségek teljesítésére szánt órák száma 2012-ben bár lassuló ütemben, de tovább csökkent.

“Az adóhatóságok világszerte törekednek a fizetési rendszerek korszerűsítésére, modernizálására.  Jelenleg 76 ország adófizetőinek van lehetősége adóbevallásaikat elektronikus formában kitölteni, és így virtuálisan benyújtani, akármerre is legyenek a világon. A közösségi szolgáltatások minőségének emeléséhez használt legújabb technológiák fokozzák a transzparenciát, sok adóhatóság számára pedig lehetővé teszik az adóalap kiszélesítését, amely makroökonómiai szempontból igen előnyös fejlesztés” - tette hozzá Augusto Lopez Claros, a Világbank-csoport, globális indikátorok és elemzések részlegének elnöke.

A 2014-es jelentés szerint egy közepes méretű vállalat átlagosan nyereségének 43,1%-át adózza le, teszi mindezt 26,7 befizetés során, ezen fizetési kötelezettségek teljesítésére pedig összesen 268 órát áldoz egy évben.

 “Az adórendszer reformja alapvető, ez a tanulmány pedig bebizonyítja, hogy nem csak a társasági adó fontos. Emellett az is eldöntendő kérdés, hogy kit, hogyan és milyen mértékben szükséges adóztatni,” - mondta Andrew Packman, a PwC Tax Transparency and Total Tax Contribution csoportjának  vezetője. “A nemzetközi adózási környezet trendjei - a vállalatok globalizációja, az országok között zajló, az adóbevételek növeléséért folyó fokozódó verseny, az olyan vállalati immateriális javak növekvő aránya, mint a márkanév, szoftverek, know-how – megkövetelik a világ adórendszereinek naprakész állapotát, hogy a mai elvárásoknak megfeleljenek.”

A Paying Taxes 2014 című tanulmány vizsgálja az összes kötelező adót és járulékot, amelyeket a közepes méretű vállalkozásoknak évente fizetniük kell. A vizsgálat tárgyát képezi a társasági és különadó, TB-járulék, a munkáltatói adóterhek, a helyi adók, a vagyonátruházási illeték, az osztalékadó, a tőkenyereség adó, a pénzügyi tranzakciós illeték, a környezetvédelmi termékdíj, a gépjármű- és útadók, valamint az egyéb kisebb adók és járulékok.

A Paying Taxes - című tanulmányról további információkat a www.pwc.com/payingtaxes oldalon találhat.

Az angol nyelvű „Paying Taxes 2014”  kiadvány, benne a magyar vonatkozású adatokkal az alábbi linkre kattintva érhető el: PwC tanulmány.

Megjegyzések

A Világbank-csoportról

A Világbank-csoport a fejlődő országok egyik legnagyobb pénzügyi támogatója és tudásforrása. Magába foglal öt egymással szoros kapcsolatban álló intézményt: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD), a Nemzetközi Fejlesztési Társulást (IDA), a Nemzetközi Pénzügyi Társaságot (IFC), a Nemzetközi Beruházás Biztosítási Ügynökséget (MIGA) valamint a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központját (ICSID). Minden intézménynek megvan a saját szerepe a fejlődő országok szegénysége elleni harcban és az életszínvonal növelésében. További információt az alábbi oldalakon találhat: www.worldbank.org, www.miga.org, www.ifc.org.

A Paying Taxes éves jelentés a Világbanki Csoport Doing Business című jelentésének Paying Taxes című fejezetén alapul. A Doing Business jelentéssorozatról a www.doingbusiness.org weboldalon tájékozódhat.

A PwC-ről

Korábbi sajtóanyagainkat a honlapunkon, illetve Facebook oldalunk Aktuális rovatában is olvashatja.

A világ 157 országában jelenlévő PwC hálózat több mint 184 ezer szakértője minőségi könyvvizsgálati, adótanácsadási és tanácsadási szolgáltatásokat nyújt, hozzásegítve ügyfeleit a számukra fontos értékek megteremtéséhez. Ha észrevétele van, vagy többet szeretne megtudni cégünkről, kérjük, látogasson el honlapunkra: www.pwc.hu