A palaolaj kitermelés világpiacra gyakorolt hatása forradalmasíthatja az energiapiacot a következő néhány évtizedben, mivel jelentős olajár-csökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat magával. Várhatóan geo- és üzletpolitikai változtatásra is kényszeríti az olaj- és gázvállalatokat – állítják a PwC szakértői nemrég megjelent elemzésükben. A Shale oil – the next energy revolution című tanulmány olyan lehetséges forgatókönyvvel számol, mely figyelembe veszi a jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj kitermelésnek az olaj világpiaci árára gyakorolt hatását. A szakértők azt is vizsgálják, hogy ezek a változások hogyan befolyásolnák a szélesebb gazdaságot, valamint az olaj- és gázipart a 2035-ig tartó periódusban.
John Hawksworth, a PwC vezető közgazdásza, a jelentés társszerzőjeként elmondta: “A megnövekedett palaolaj kínálat okozta alacsonyabb olajárak jelentősen befolyásolhatják a világgazdaság evolúcióját, mivel több előállított alapanyaghoz juthatunk hozzá ugyanakkora költségek mellett. Ezen hatások okán a palaolaj kitermelés világszintű elterjedése miatt a globális GDP összesen körülbelül 2,3-3,7 százalékos növekedést könyvelhet el 2035-re. Ez nagyjából akkora mértékű változás, mintha abban az évben egy Egyesült Királyság méretű gazdaság teljesítményét még hozzáadnánk az összes GDP-hez.
Mindezek mellett az olajár csökkentés pozitív gazdasági hatása országonként meglehetősen különböző képet mutathat. Az olyan nagy olajimportáló országok, mint például India és Japán akár 4-7 százalékos növekedést tapasztalhatnak 2035-re, míg az Egyesült Államok, Kína, Németország és az Egyesült Királyság teljesítménye 2-5 százalékkal javulhat.
Ezzel ellentétben a legfőbb olajexportálók, azaz Oroszország és a Közel-Kelet szignifikáns veszteséget realizálhatnak hosszú távon, hacsak nem képesek palaolaj termelésüket magasabb szintre emelni.
„A palaolaj innovatív lehetőség a megfizethető energiaárak, a forrás diverzifikáció, az energiafüggetlenség és energiabiztonság irányában, amely hosszú távon akár a globális gazdaság újraformálásához is vezethet. Fontos azonban ezeket az előnyöket a már meglévő környezetvédelmi célokkal összhangban kezelni, helyi és globális szinten egyaránt. ” – véli Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.
A PwC Magyarország szakértője szerint a palaolaj térnyerése a vállalati értéklánc megváltozását is sejteti. Így a hosszú távú előrejelzéseken alapuló, folyamatos olajár-emelkedést jósló befektetési döntéseket minden gazdasági szinten érdemes és szükséges újragondolni.
A PwC elemzése szerint a palaolaj kitermelése magában hordozza a lehetőséget, hogy a jelenlegi amerikai bázisú felhasználáson túlnőve, 2035-re a világ teljes olajkészletének 12 százalékát alkossa. Mivel az olaj kereslete viszonylagosan rugalmatlan az árváltozásokra, a PwC elemző csapata arra a következtetésre jutott (az EIA kibocsátási előrejelzését figyelembe véve), hogy 2035-re az olaj árának körülbelül 40 százalékos csökkenése lenne szükséges a kereslet olyan mértékű növekedéséhez, hogy az a felduzzadt kínálattal egyensúlyba kerülhessen. Bár megfontolandó lehetőség, hogy az olajár csökkenése akár 25 százalékon is tartható lenne, ha az OPEC csökkentené a kibocsátását - ezzel részben ellensúlyozva a megnövekedett palaolaj kitermelést.
Az elemzés szerzői szerint a palaolaj-források elérhetőségének és hozzáférhetőségének lehetősége, valamint a megnövekedett kitermelés becsült hatása az olajárakra olyan szintű változást sejtet, amely az olajipar határain messze túlmutat.
Lehetőségek és kihívások a kormányzatok, az energiaszektor szereplői és ügyfeleik számára
A tanulmány számba veszi az energiaszektorban tevékenykedők így felmerülő lehetőségeit és nehézségeit
A GDP-re vonatkozó, becsült hatások országonként és világviszonylatban összegezve az alábbi táblázatban láthatóak.
A 2035-re becsült GDP változások a palaolaj okozta 25-40 százalékos olajár-csökkenés hatására
| Gazdaság |
Becsült GDP változás 2035-ben (százalékos változás az EIA által előrejelzett irányvonalhoz mérten) |
| India | 4,6 – 7,3 |
| Japán | 4,2 – 6,8 |
| USA | 2,9 – 4,7 |
| Németország | 2,5 – 4,7 |
| Egyesült Királyság | 2,0 – 3,3 |
| Kína | 1,9 – 3,0 |
| Brazília | 1,3 – 2,0 |
| Oroszország | -1,2 -1,8 |
| Világszinten | 2,3 – 3,7 |
Megjegyzés: A közel-keleti régióra vonatkozóan nincsenek becsült adataink a GDP változásával kapcsolatban, de a modell szerint az ide tartozó országok számlaegyenlegét figyelembe véve esetükben 4-7 százalékos csökkenéssel számolhatunk.
Forrás: PwC analysis using the National Institute Global Econometric Model (NiGEM)
A teljes angol nyelvű kiadványhoz kattintson ide.
A világ 158 országában jelenlévő PwC hálózat több mint 180 ezer szakértője minőségi könyvvizsgálati, adótanácsadási és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújt, hozzásegítve ügyfeleit a számukra fontos értékek megteremtéséhez. Ha észrevétele van, vagy többet szeretne megtudni cégünkről, kérjük, látogasson el honlapunkra: www.pwc.hu.