Fókuszban az ügyfél?

View this page in: English

A globális felmérés alapján a vezérigazgatók szemében ismét „az ügyfél a király”, 97 százalékos elsöprő többséggel. Ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezettek 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő 12 hónap elsődleges prioritásai közé tartozik az ügyfélbázis szélesítése. A válaszokból kiderült: a cégvezetők egyre inkább úgy próbálnak több fogyasztót megnyerni, hogy közben kevesebb, jól célzott növekedési területre fókuszálnak.

Az ügyfélcentrikus működés terén a – felmérésünk eredményei alapján – a hazai cégvezetőknek még van fejlődési lehetőségük: a vásárlók ugyan a legfontosabb stakeholderek között szerepelnek, de csak a kormányzat mögött. Meglepő eredmény az is, hogy míg a globális vállalatok vezetőinek 82 százaléka, addig hazai szinten a vezérigazgatók kevesebb, mint kétharmada tervez csupán új stratégiát kialakítani az ügyfélkör megtartására és az ügyfélhűség növelésére. Az ügyfelekre való nagyobb fókuszálás, a lojalitás erősítése így még tartogat kiaknázatlan növekedési lehetőséget a hazai vállalatok számára.