Budapest, 2009. február 17.
A kormányzat az új adócsomaggal a jövedelemadók irányából a fogyasztást terhelő és a vagyonadók irányába mozdul el. Az adóátrendezés végső célja, hogy a vállalkozások túléljék a válságot. A PricewaterhouseCoopers gyorselemzése.
„Úgy tűnik, hogy a kormány javaslata elment a lehetőségek határáig. Az adócsomagot abban a hármas koordinátarendszerben érdemes vizsgálni, amelyben a gazdasági válság negatív hatásainak kivédése, a versenyképesség javítása, valamint a konvergencia-program betartása alkotják a tengelyeket. A konvergencia-program nem igazán hagy mozgásteret adócsökkentésre, csak átrendezésre van lehetőség. Az élőmunka terheinek csökkentése javít a versenyképességen, ennek ellene hathat viszont a társasági adó mértékének növelése és az adóalap szélesítése” – mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.
„A 3%-os ÁFA növekedés nem kellemes, viszont, érdemes onnan is nézni, hogy ez az ára az 5%-os munkáltatói TB csökkenésnek, amely a munkahelyek megóvásának egyik eszköze. A módosítás valamennyire a fehérítést is szolgálja, hiszen jövedelmet könnyű eltitkolni, de a fogyasztást nem. A PwC által kidolgozott Mozgástér című munkaanyag - amely a munkahelymegtartás ösztönzését, a cégek likviditásának megőrzését, és a beruházási kedv élénkítését célozza - összhangban áll az adócsomagban megjelölt célkitűzésekkel és hasznos segítséget nyújthat a jogalkotói munkában” – tette hozzá Erdős Gabriella.
„Nagy a bizonytalanság arra vonatkozóan, hogy milyen kedvezmények kerülnek eltörlésre az SZJA és a társasági adó területén. A 250 ezer Ft-os készpénzfelvételi limit várhatóan eltörlésre kerül, amely erősítheti a feketegazdaságot” – hangsúlyozta Lőcsei Tamás, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.
„Vitathatatlan, hogy a tervezett személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulékok változása pozitív hatást gyakorol mind a munkavállalók nettó jövedelmére, mind a céget terhelő kiadások összességére. Ugyanakkor vannak olyan ’finomságok’, amelyek ma még alapjaiban nem ismertek, de jelentősen befolyásolhatják a számokat. Gondolok itt például az adójóváírás alkalmazására, vagy az úgynevezett cafeteria elemek adóztatására” – mutatott rá Horváthné Szabó Beáta, a PricewaterhouseCoopers igazgatója.
VÉGE
A PricewaterhouseCoopers (www.pwc.com/hu) iparág specifikus könyvvizsgálati, adó- és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásaival segíti ügyfeleit összetett üzleti problémák megoldásában, és abban, hogy mérhető módon legyenek képesek érték teremtésére. Több mint 154 000 szakértője a világ 153 országban – új megközelítésen alapuló komplex szakértői tanácsok alkotása érdekében – egyesíti tudását és tapasztalatát.
A PricewaterhouseCoopers elnevezés a világszintű PricewaterhouseCoopers szervezet tagvállalataira utal.
©2009 PricewaterhouseCoopers. Minden jog fenntartva.