Kiosztották az Eörsi János-díjat

2011. november 18.

A Minőségi Újságírásért Alapítvány és a PwC Magyarország együttműködésének köszönhetően gazdasági újságírókat ismertek el az Eörsi János-díjjal. Az okleveleket november 17-én, a Minőségi Újságírásért Alapítvány Klubjának rendezvényén Mészáros Antónia, az alapítvány elnöke és Bálint Viktor, a PwC marketing és kommunikációs igazgatója adta át.

Eörsi Jánosról, a Figyelő 52 éves korában elhunyt szerkesztőjéről kollégái neveztek el sajtódíjat, amelyet kezdetben évente egyszer olyan újságírónak ítéltek oda, aki Eörsi Jánoshoz hasonlóan a makrogazdasági folyamatok bemutatásában jeleskedett. Miután ez elmúlt években a díjat nem adták ki, a PwC pedig idén májusban, a Minőségi Újságírásért Alapítvány éves rendezvényén bejelentette, hogy az alapítvány támogatását egy gazdasági újságírói díj szponzorálásával is egybe kívánja kötni, az érintettek úgy döntöttek: az új díjjal tovább kívánják ápolni Eörsi János, a kiemelkedő gazdasági újságíró emlékét. Elképzelésüket az Eörsi János-díj korábbi kurátorai és a család is támogatásukról biztosította.

Az Eörsi János-díjat a jövőben a Minőségi Újságírásért Alapítvány kezeli. Negyedévente olyan gazdasági témában publikáló újságírók kaphatják meg, akik a nyomtatott vagy online sajtóban megjelenő cikkeikben közérthetően mutatják be a hazai vagy a nemzetközi gazdaság folyamatait, aktuális történéseit, reflektorfénybe kerülő szereplőit. A díj odaítéléséről a Minőségi Újságírásért-díj zsűrije dönt az adott negyedévet követő találkozóján. Az Eörsi János-díjra pályázni nem lehet, viszont a zsűri figyelmébe bárki ajánlhat elismerésre méltónak vélt cikket.

A Minőségi Újságírásért Alapítvány által felkért zsűri – Bojtár B. Endre, Farkas Zoltán, Fehér Béla, Martin József Péter, Mészáros Antónia, Vizy Dorottya és Weyer Balázs – a 2011. harmadik negyedévében megjelent cikkek közül válogatva az Eörsi János-díjat Cseke Hajnalkának és Kovács Ágnes Lillának ítélte a Figyelőben megjelent Magyar vándor című írásukért. A szerzőpáros cikke a drámai méreteket öltő hazai elvándorlásról szól, arról, hogy diplomások és szakképzettek tízezrei hagyják el az országot kedvezőbb életkörülmények, munkalehetőségek reményében.

– A Minőségi Újságírásért Alapítvány ebben az évben több tekintetben is megújult – mondta el Mészáros Antónia, aki idén vette át az alapítvány kuratóriumának vezetését. – Az 1997-ben alapított díj havi odaítélése mellett elindult a klubunk, ahol rendszeresen találkozhatnak az elmúlt évek díjazottjai, miközben érdekes témákat járunk körbe. Örülünk, hogy az alapítvány támogatói közé – a Vodafone Magyarország és Richter Gedeon Zrt. mellé – a PwC Magyarország visszatért, ami egyben lehetőséget teremt az Eörsi János-díj működtetésére is.

– A PwC Magyarország a díj alapításával külön szeretné elismerni azon újságírók munkáját, akik írásaikkal az általános üzleti kultúra fejlődését segítik, átláthatóbbá és érthetőbbé téve a gazdasági élet történéseit. Mindezt ráadásul nem csak a bennfentesek, hanem szélesebb olvasói kör számára is. Vezető üzleti tanácsadóként hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság, és szélesebb értelemben véve az ország fejlődését is segítik azok az újságírók, akik egy céges történet, vagy egy általánosabb gazdasági jelenség bemutatásával követendő példát mutatnak másoknak, vagy rávilágítanak olyan folyamatokra, ahol beavatkozás, változás szükséges. Ahogy őszinte, tényfeltáró történetekből, úgy pozitív példák bemutatásából is mindannyian tanulhatunk – mondta az új díj kapcsán Bálint Viktor, a PwC marketing és kommunikációs igazgatója.

További információk:

Récsányi Anita, PwC, anita.recsanyi@hu.pwc.com, 30/694 5869

Bajnai Zsolt, Minőségi Újságírásért Alapítvány, zsolt@bajnai.hu, 30/991-1253