Startup: arany- vagy záptojás?

Pezseg  a magyar startup piac: egy friss, hazai becslés szerint 50-60 milliárd forint éves forgalmat értek el az úttörő kezdő cégek 2011-ben - ami némi módszertani kétely azért azt sugallaja, komoly piaci szegmensről van immár szó.

Az elmúlt néhány hónap üzleti rendezvényeit nézve találkozhattunk számos startup eseménnyel, ahol az átütőnek vélt ötleteket egészen a cégalapításig, finanszírozással támogatott megvalósításig elvihették a megálmodók. A tavaszi zsongás mozzanatai a potenciális üzleti befektetők, kockázati tőke társaságok képviselőinek jelenlétében zajlanak. A jó hír, hogy – hála elsősorban a Jeremie-programnak -– az érdeklődő külföldiek mellett immár egy sor hazai befektetési alap is tömött tárcával pásztázza a horizontot. Minden rendelkezésre áll tehát, hogy megköttessék az üzlet, repkedhetnek a milliók. Nem véletlenül: a kezdő stádiumban történő invesztíció kimagasló hozamot eredményezhet a befektető számára – már amennyiben az ötlet valóban az elképzeléseknek megfelelően valóra válik. A tengerentúlról csillagászati összegekrő hallani, a Facebook például pár napja lepte meg a piacot azzal, hogy közel 1 milliárd dollárért felvásárolta az alig több, mint másfél éves, árbevétellel alig rendelkező online közösségi képmegosztót, az Instagramot, melybe a merész kockázati tőkések a kezdet kezdetén félmillió dollárt invesztáltak. Arányaiban azonban kevés a valódi gyöngyszem és sajnálatosan korlátos a tudásunk egy-egy kezdő vállalkozás beárazásával kapcsolatban. Figyelmeztető jelből is akad persze: a Groupon kozmetikázott eredményeit követő zuhanása a felelősség jogos felvetésén túl ismét ráirányítja a figyelmet az amerikai tőzsdén a kuponos céggel szembeni irreálisan magas hozamokat ígérő befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kötelező óvatosságra.  befektetői elvárásokat tükrözi. Amerikában épp a napokban fogadtják el az úgynevezett JOBS törvényt, amely a startup cégek helyzetét könnyítené meg a bürokratikus akadályok jelentős csökkentésével jelentősen megkönnyíti és kibővíti a start-up cégek forrásbevonási lehetőségeit és . Így a gazdaság pulzálását biztosító feltörekvő kis cégek könnyebben jutnak tőkéhez és egyszerűbbé teszi az útjukat a tőzsdére is. Kérdés, hogy a kisbefektetők érdekeitvel, a transzparencia jogos megkövetelményét hogyan tudják majd kezelni.ésével ki foglalkozik. Többek szerint ugyanis a start-up kategóriában az üzleti érték meghatározása sokkal inkább a művészet kategóriájába tartozik, semmint a gazdaságtudományéba… A startup-ba befektetni kockázatos; a cégnek nincsen még üzleti múltja, pénzügyi kimutatásai, a befektető ilyenkor lényegében a megérzéseire hagyatkozik, és némi túlzással kvázi fogadást köt a reménybeli sikerre. Egy már működő cég esetében ez a kockázat  kisebb; a cég működik, termel, vagy épp nem igazán termel bevételt, van személyzete, ügyfélköre, egyszóval jóval kevesebb ismeretlen van az egyenletben. Nehezíti az árazást, hogy az eladók, különösen (de nem csak) a kisebb, vagy startup cégek esetében például hajlamosak negligálni az üzleti terv elkészítését. Még ma is számos alkalommal lepnek meg akár sokmilliárdos cégek harcedzett ügyvezetői, pénzügyi igazgatói amikor szégyenlős mosollyal bevallják, hogy van ugyan üzleti tervük, de az semmit sem ér, hiszen „csak a banknak készült” (akinek nem inge, ne vegye magára!).  Pedig ez szinte a legfontosabb sarokpontja egy céges adás-vételi tranzakciónak. A túl lapos tervek nem elég érdekesek a befektetőknek, vagy alacsony vételárhoz vezethetnek, a túl szépek viszont gyanúsak, illetve vissza is üthetnek, pláne ha azokat végül számon kérik, netán a vételár egy részét az üzleti terv teljesítéséhez kötik.  Megállapíthatjuk azt is, hogy nem csak a vevő, de az egyszeri eladó is kiszolgáltatott helyzetben lehet. Elgondolkodtató történetet tárt fel nemrégiben egy felkapott, amerikai, technológiai honlap. A cikkben egy pórul járt startup cég tulajdonosa panaszkodik keserűen, miután közel egy évig hitegette egy reménybeli befektető, majd minden érthető ok, és jogi következmény nélkül elállt az üzlettől. Addigra természetesen minden információt kiszivattyúzott a cégből, és a tárgyalások miatt több más potenciális vevőt is lerázott a talán kissé naiv startup, hogy aztán sok szék közül végül a padlóra essen. Hiszékenység? Valószínűleg inkább a tranzakciós tapasztalat hiányáról kellene beszélni, hiszen ténykérdés: a legtöbb cégtulajdonos életében talán egyetlen alkalommal, ha ad el céget, nem is tudhatja, nem is kell tudnia, milyen komplex folyamat fut végig egy-egy üzlet sikeres nyélbeütéséig. Jobban fog kijönni, ha alaposan rágyúr a tranzakcióra; portékáját alaposan megtisztítja, kicsit, de azért nem visszatetszést keltő módon akár polírozza is, szépségét, hasznosságát és egyéb jó tulajdonságait pénzügyileg is érthető módon megtanulja kommunikálni. A reménybeli vevők megversenyeztetése is hatékony megoldás lehet a sikeres üzletkötéshez vezető úton. A későbbiekben aztán arra is figyelni kell, hogy kinek, milyen információt, milyen ütemezésben adunk ki. Így, ha nem köttetik meg az üzlet, az elvesztegetett idő, az elállás miatt elszenvedett kár kellő felkészültség mellett minimalizálható illetve jogilag szabályozható. (Nem mindennapi, de jó példa erre az AT&T és a T-Mobile között meghiúsult frigy, amelynek fájdalomdíja jelenleg a csillagászati 6 milliárd dollárnál tart.) És ami egy kis, induló vállalkozás megítélésének, árazásának helyességét illeti, talán itthon sem kell már túl sokáig a homályban tapogatóznunk. Hamarosan zárul a Jeremie kockázati tőkeprogram első köre,  jönnek majd az eredmények az egyes befektetések sikereiről, vagy éppen kudarcairól. Érdemes lesz figyelnünk, hogy az aranytojást tojó tyúkok lesznek-e többségben, vagy pedig enyhe záptojás szag lengi-e be az üzleti levegőt. 

Apáthy Ervin, a PwC Magyarország igazgatója