Biczó Péter: Magyar polcra - milyen árut?

2009. március 5.

A válság kezelésére nincsenek a világgazdaság egészét átfogó megoldások, elsősorban azért, mert a tünetek is eltérőek attól függően, hogy melyik ország mennyire stabil és fejlett, és melyek azok az ágazatok, amelyek az ország életében meghatározóak.

Kicsit olyan ez, mint amikor egy közösségben, amelynek több mint 150 tagja van, mindenki egyszerre lesz beteg, de amíg néhány szerencsés megússza egy kis fejfájással, másoknak egyre súlyosbodó szövődményei lesznek. Hogy is lehetne ugyanazzal a terápiával kezelni az eltérő tüneteket?Ebben a helyzetben mindenki igyekszik elkerülni a további tünetek megjelenését, aminek egyik módja, hogy - elsősorban a saját érdekeinket szem előtt tartva - lazítunk az eddig szorosan összefonódott kapcsolatokonÉs ezzel meg is érkeztünk a gazdasági protekcionizmushoz.

„A te problémád nem az én problémám, én foglalkozom az enyémmel, te is foglalkozz a tieddel”. Megjelenik a befelé fordulás, a világgazdasági folyamatoktól való függetlenedés vágya, különösen ott, ahol az állami költségvetés erős lábakon áll, és nemcsak meg tudja védeni magát, hanem saját forrásból képes ösztönözni gazdaságának teljesítményét.

De mit tehet egy olyan ország, amely súlyos adósságteherrel küzd?

A gazdasági teljesítmény növelhető, a belföldön termelő cégek ösztönzésével. Ennek egyik módja a Magyarországon termelt javak promóciója: „Vegyél magyar árut, azzal jót teszel a gazdaságnak, megőrzöd a munkahelyeket (sőt teremtesz), növeled a költségvetés bevételeit, mert a hazai termelő adót fizet a termelődő nyereség után”. Ha ez ennyire egyszerű, miért nem csináljuk? A magyar fogyasztó miért nem vesz magyar árut?

Először egy dilemma: mi is az a magyar termék? Zavar a fejekben: sok hazai márkanév alatt futó termék előállítása és magyarországi értékesítése nem a hazai gazdaságot, a magyar költségvetést gazdagítja, mert a multinacionális cégek gyárösszevonásaik révén a termelést részben áttették egy másik (általában környező) országba. Ezen a listán sok ismert, jónevű, régi magyar brand található. (Szerencsére a Pick szalámi és a tokaji bor még magyar, de ha a gazdaságunk versenyképessége ilyen dinamikusan romlik, már csak idő kérdése, hogy a Pick szalámit is importáljuk...)

De kanyarodjunk vissza a kérdéshez: azért nem veszünk magyar árut, mert nincs a polcokon? Dehogyis nincs, csak nem az kell a fogyasztónak. De miért nem kell? Mert drága, esetleg nem jó minőségű, és rossz az ár-érték aránya. Higgyük el, a fogyasztó nagyon is jól tudja mit csinál, racionálisan dönt, ezért nemzeti érzésekre apellálva kevés sikert lehet elérni egy olyan piacon, ahol a fogyasztói tudatosság, a márkahűség még messze nem európai szintű és ahol rendkívül nagy az árérzékenység. A magyar termék azért drágább, mert a termelés nem hatékony és ebben két tényezőnek van szerepe. Részben a hazai piac kis mérete (a hazai gyártók/termelők nem tudnak hatékonyan versenyezni a multikkal), másrészt pedig az adórendszer nem teremt kellően vonzó feltételeket ahhoz, hogy a termelést érdemes legyen itt tartani.

Lehet-e ezen segíteni adminisztratív eszközökkel? Hamar kapnánk a fejünkre a verseny korlátozása miatt... De ha mégis lehetne, mit érnénk el, és ki járna jól? A nem kellően hatékony termelés miatt az árak emelkednének, a fogyasztók rosszul járnának, ráadásul konzerválnánk egy rossz struktúrát. Hosszútávon talán nem feltétlenül a magyar áru promóciója, hanem olyan gazdasági környezet megteremtése lenne célravezető, amely arra ösztönzi a külföldi vállalkozót, hogy hazánkba hozza termelőegységeit, továbbá amely ideális feltételeket teremtene a hazai vállalkozóknak is a növekedésre. Ezzel sokkal többet tudnánk tenni a magyar termékek, a gazdaság és a magyar emberek jövője érdekében. Így nem kellene azzal a szomorú ténnyel szembesülnünk, hogy nettó élelmiszer-importőrré válunk.

A szerző a PricewaterhouseCoopers igazgatója, a Kereskedelmi és Fogyasztási Cikkek csoport vezetője