L. Michael Birch: Az IFRS és a nemzetközi hitelválság

2008. október 6.

Néhány felsővezető annak a véleményének adott hangot, miszerint a számvitelt terheli a felelősség a hitelválság hatásainak elmélyüléséért.

Támadták a valós érték fogalmát rámutatva, hogy az már tartalmazza a nem realizált veszteség elszámolását is, hiszen a vezetőség nem szándékozik veszteséggel értékesíteni a vagyontárgyakat – viszont az a halmozott nyomás, amely ennek a veszteségnek a következtében jelentkezik, bizonyos intézkedéseket tesz szükségessé a részvényárakra gyakorolt hatás miatt.

Mindenki számára egyértelművé kell tenni, hogy a „hitelválságnak” semmi köze nincs a számvitelhez. Gátlástalan bankárok vonzó csomagokban kínálnak különféle eszközöket a gyanútlan befektetőknek, akik figyelmen kívül hagyják a befektetés legalapvetőbb szabályait is – nevezetesen, hogy pontosan tisztában kell lenni a vásárlás tárgyával.

Ha valaki egy szépen becsomagolt, nagy dobozt nyújtana át Önöknek ajándékként, minden bizonnyal elfogadnák anélkül, hogy belenéznének. Ha azonban már azt kérnék Önöktől, hogy fizessenek ezért a dobozért, elfogadnák akkor is anélkül, hogy először belenéznének és mérlegelnék azt, hogy a benne talált dolog megéri-e az árát, egyáltalán szükségük van-e rá? És ha a doboz robbanóanyaggal lenne tele, valószínűleg alaposan megfontolnák a termékkel kapcsolatos kockázatokat.

Meglepetéssel tapasztalható, hogy pontosan ez az, amit a bankárok, biztosítótársaságok, nyugdíj- és befektetési alapok, valamint a pénzügyi szolgáltatások egyéb képviselői már jó pár éve művelnek. Ily módon, a szabályozó hatóságok által végzett számítások szerint, a bankoknak 5 000 milliárd dollárt (nem elírás!) sikerült mérlegeikből kivezetni. Az összeg megdöbbentő!

De, utólagos bölcsességgel, annál kevésbé meglepő, hogy mindez végül a hit és a bizalom válságához vezetett a piacon. Ezt követően az IASB (International Accounting Standards Board) sürgős lépéseket tett a számviteli elvek felülvizsgálatára az eszközök ismételt kimutatása érdekében.

A hitelválságnak semmi köze nincs a valós érték kimutatásához!

A szerző a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgálati Üzletágának cégtársa