Dagadó bankadó, avagy lehet egy közteherrel több?

2011. május 2.

Mindig öröm, ha bővül az adócsalád, hiszen ha az adózás zéró összegű játékában egy újabb közteher viselésének találjuk meg az „önadózóját”, lassan csökkenésnek indulhat az egyes adózókat terhelő adókötelezettség mértéke is, hiszen ha a közszükségletek kielégítésének újabb forrását találjuk meg, enyhíthetjük ezzel a más adózókra rótt adóterheket. Régi bölcsesség ez, mégis a XI. századtól Észak-Itáliában már működő piaci pénzváltó pulton, a banca-n alapulva létrejött bankrendszernek egészen mostanáig kellett arra várni, hogy Európa pénzügyminiszterei számításba vegyék az adócsalád bővítésénél.

A figyelem persze nem véletlen. Miközben a világ pénzügyi kormányzatai 2008-ban egymást követően sütötték a válságért való felelősség bélyegét a pénzügyi szektor szereplőire, vigyáztak arra, nehogy túlságosan mély sebet ejtve, esetleg csődöt okozó módon fejezzék ki nemtetszésüket. Persze, minden média szeretett volna kátrányba és kifizetetlen csekkekbe forgatott bankárokról felvételeket készíteni a Wall Streeten, azonban volt már néhány példa arra, hogy a lakossági pánik által elindított pénzkivételi cunami - az állami konszolidáció védőgátján is átlépve - képes volt végleg eltüntetni pénzintézeteket, magával rántva kormányokat.

 A bankok megmentése során fontos volt a betétek biztonságának kihangsúlyozása mellett annak egyértelművé tétele, hogy a gazdasági szereplők forráshoz juttatása az egyedüli üzemanyag a gazdaság motorjának üzemben tartásához. A pénzintézeteket tehát működésben kellett tartani, de nem lehettek tévedésben a tekintetben, ennek számláját egy napon benyújtják a kormányok. Mára kiderült, egységes szabályozási elveken alapuló bankadó bevezetésében gondolkodik az Európai Unió, a tagállamok egy része azonban inkább a nemzeti szabályozás elsődlegességét tartotta szem előtt.

Az új adónem bevezetésekor, a társadalmi elfogadottság megalapozása érdekében nem mulasztható el a szabályozni kívánt adótényállás egyes elemeinek (adóalany, adótárgy, adóalap, adómérték, mentesség, kedvezmény) részletes kidolgozása mellett annak figyelembe vétele is, hogy globális adóként biztosítani tudja az európai bankok versenyképességét. Ennek elmaradása jelentős versenyhátrányt okozhat, amely azzal sem korrigálható, hogy a pénzintézetek nem a kormányokra, hanem ügyfeleikre hárítják a bankadót. Persze ez utóbbi üzenet sem zavarta meg azon tagállamok – Ausztria, Ciprus, Egyesült Királyság, Franciaország, Magyarország, Németország, Portugália - adójogalkotását, amelyek megelégedtek az Európai Unió bankadó szükségességére vonatkozó nyilatkozatával és nem várva az egységes álláspont kialakításának elhúzódó vitája során megszülető szabályozási alapelvekre, nemzeti szinten kerestek megoldást az új közteher bevezetésére. Svédország és Magyarország kivételével a tagállamok 2011-től léptették hatályba bankadó törvényeiket.

Svédország ugyan már 2009-től bevezette az új közterhet, a 2010. szeptember 27-én hatályba lépett magyar megoldás egyedülálló módon vonta magára a tagállamok figyelmét, mert annak ellenére került sor az európai mércével is kimagasló mértékűnek számító bankadó bevezetésére, hogy a válság hónapjai alatt a bankok nem vettek igénybe jelentősebb állami támogatást. További különlegessége volt, hogy a magyar költségvetési egyensúly biztosítása érdekében 2010-ben két részletben (szeptember 30, december 10.) kellett az adót megfizetni. E rendkívüli bevétel felhasználása tekintetében ugyanakkor már számos ország (Ausztria, Franciaország, Portugália, Egyesült Királyság) csatlakozott ahhoz az a magyar állásponthoz, hogy a rövid távú költségvetési hiánycsökkentés előbbre való érdek, mint egy hosszú távon megalapítandó pénzügyi segélyalap finanszírozása, amely egy esetleges válság esetén a kockázatközösség elvén alapulva venné le a pénzintézetek működésben tartásának terheit a tagországok válláról.

Bármely adónem tekintetében stratégiai fontosságú, elfogadottságának biztosítása, hiszen az önadózásra épülő európai adórendszerekben az adófizetésre kötelezett önkéntes normakövetése az adórendszer működésének egyik legfontosabb és legköltséghatékonyabb alappillére. Az új adónem – igazodva az eltérő módon fejlődött adórendszerek jogalkotási gyakorlatához - már elnevezéseiben is üzenni kívánt az adózóknak. Ausztria a „stabilitás” (Stabilitatsabgabe / stability levy), Portugália a „rendkívüliség” (Extraordinary contribution) kifejezésekkel inkább a rendelkezés átmenetiségét emelte ki, Ciprus, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság inkább a bank, mint az „adó alanya” (bank levy) egyértelmű meghatározásával kijelölte az adóztatandó vállalkozások új csoportját, amely alapvetően a többi adózó számára tekinthető üzenetnek, azaz adott pénzügyi kormányzat az újabb terhet nem a jelenleg adóztatott körre kívánja kivetni. Magyarország a pénzügyi intézmények (financial institutions) fogalomkörébe tartozó bankokat, biztosítókat és egyéb pénzügyi intézményeket határozta meg adóalanyként.

Habár a pénzügyi intézmények aggodalmukat fejezték ki abban a kérdésben, meddig tudják nem áthárítani az ügyfelekre (a kormányzatok értelmező fordításában „választókra”) az adót, csupán Ciprus és Magyarország élt megnyugtatásul az időszakos, 2-3 évre szóló alkalmazás lehetőségének kimondásával.

Az adóalap és adó meghatározásánál már nem beszélhetünk egységes szemléletmódról, azonban összességében megállapítható, a szabályozások figyelembe veszik a bankok méretét, a pénzügyi rendszerben betöltött kockázati szerepét, illetőleg általában a korrigált mérlegfőösszeg nagyságához igazított adóalapra vetített módon, eltérő százalékmértékekkel számítják a fizetendő adót. (Míg például Ausztriában, az egymilliárd eurónál nagyobb mérlegfőösszegű bankok esetében 0,04, a húszmilliárd euró összeg felett 0,08 százalék az adó, Németországban az adó maximális mértéke a nyereséges bankok az éves profitjának 15 százaléka, ugyanakkor a francia és svéd kormány a tevékenységre koncentrálva, a kockázatos pénzeszközök visszaszorítását célozta meg a bankadóval.)

A bankadó tehát felkerült az európai adópolitika sokszínű palettájára, de annak érdekében, hogy komplementer legyen a nagyobb hagyományokkal rendelkező adókötelezettségekkel, biztosítani kell nemcsak a kettős adóztatás elkerülését, hanem az esetleges korrekciós tételként történő alkalmazhatóságát is. Fontos ezek minél hamarabb történő rendezése, mivel számos állam (Finnország, Dánia, Norvégia, Lengyelország, Belgium, Spanyolország, Horvátország, Románia, Olaszország) tervezi a bevezetését. Előkészítettlenség miatt Szlovákia nem tudta bevezetni, sok országban pedig (Lettország, Észtország, Litvánia, Fehéroroszország, Csehország, Luxemburg, Szerbia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegro, Bulgária, Görögország) a pénzügyi kormányzat nem tervezi a bankadó bevezetését, holott az egységes szabályozás elengedhetetlen az országok közötti versenyképesség egyensúlyának fenntartásához.

A globális bevezetést nem segíti elő, hogy Svájc, Írország, Ausztrália, Brazília, India, Kína, Oroszország, Kanada, Japán nem támogatja a bankadó intézményét, azonban a tény, hogy az Egyesült Államok az adó alkalmazása mellett döntött várhatóan pénzügyi politikájuk újragondolására indítják az érintett országokat.

Réczei Géza
A szerző a PwC vezető menedzsere, és az ELTE ÁJTK Pénzügyi Jogi Tanszékének megbízott oktatója