A devizahitelesek mentőcsomagja – Mit hoz a jövő?

2011. június 21.

Sok értékelés és reakció született már a devizahitelesek mentőcsomagjáról. Általában hangsúlyozzák, hogy a csomag csupán átmeneti, a problémát elodázó intézkedés. A PwC szerint ez természetes, hiszen a dolog lényege, hogy „el kell odázni a problémát” onnan, ahol szinte megoldhatatlan: a mából, oda, ahol legalább esély van a megoldásra: a közeljövőbe. Az igazi kérdés az, hogy mekkora ez a jövőbeni esély.

A kedvezményes törlesztések folyamatosságára és a gyűjtőszámlák majdani rendezésére akkor lehet számítani, ha csökkeni fog a munkanélküliség, nőni fognak a reáljövedelmek és kedvezően vagy semlegesen alakulnak a CHF és EUR árfolyamok.  Ilyen értelemben a kormány ebben a kérdésben is arra tesz fel mindent, hogy beindul-e a magyar gazdasági növekedés

A lakossági jelzáloghitel-állomány portfóliójának romlása nem elsősorban banki, hanem inkább makrogazdasági probléma. Az elmúlt öt év adatait vizsgálva azt látjuk, hogy a munkanélküliségi ráta nagyon szoros, 92%-os korrelációt mutat a problémás lakossági hitelek részarányával. Hasonlóan lényeges adat, hogy öt év alatt 11%-ról 16%-ra, csaknem másfélszeresére ugrott a háztartások jövedelméből átlagosan hiteltörlesztésre fordított összeg, nyilván nagyrészt a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt.

Egyértelmű tehát, hogy a munkahely-teremtési tervek sikerétől nagymértékben függ az „elodázó” megoldás eredménye. Az árfolyamok kedvező alakulása is segíthetne, de itt lehetetlen 3 éves előrejelzést adni. Annyit megállapíthatunk, hogy mind az euró, mind a svájci frank, mind pedig a japán jen a jelenlegi árfolyamgátnál gyengébb is volt nem olyan régen: tartósan 2008 harmadik negyedévében, átmenetileg 2009 végén.

A trendvonalak azonban kétségtelenül kedvezőtlenek, különösen a jen és a frank esetében. Összefoglalva: akár vissza is erősödhet az árfolyamgát környékére a forint, de erre nem lehet a program sikerét építeni. Fontos megvizsgálni, hogy megfelelően jelöli-e ki a mentőcsomag a kedvezményezettek körét.

1. Helyeselhető, hogy világos a törekvés a tényleges rászorultság vizsgálatára.Idetartozik az árverezési és kilakoltatási moratórium fokozatos feloldása is, a nagyobb értékű ingatlanok felől indulva. A moratórium kézzelfogható hatását többen eltúlozzák, hiszen a moratóriumelőtt ténylegesen árverésen értékesítettingatlanok éves elemszáma néhány ezres, a tényleges kilakoltatások száma pedig pár százas csupán. Ugyanakkor a bankok ténylegesen érezték a törlesztési hajlandóság csökkenését a moratórium hírétől „felbátorodott” ügyfeleken, amit alátámaszt az a tény, hogy míg a jelzálogfedezettel biztosított forinthitelek portfóliójából a 4% körüli a nem teljesítő hitelek aránya, addig a fedezetleneknél ez 22%-ra rúg. (A devizahiteleknél kisebb a különbség.) Vagyis: joggal feltételezhető, hogy ha nem kell az ingatlan elvesztésétől tartani, akkor kisebb a fizetési fegyelem.
   
   
2. A csomag mai ismereteink szerint nem terjed ki a szabad felhasználású jelzáloghitelekre, pedig ezek teszik ki a teljes devizahitel-állomány 45%-át. Kétségtelen, hogy általában ezek a hitelek nem a szűken vett, primer lakáscélokat szolgálták, és így kevésbé nevezhetők megmentésre szorulónak az adósok. A gyakorlatban azonban van átjárás a két hiteltípus között, így akadhatnak, akik formainak nevezhető okból maradnak ki a mentőcsomagból.

Lényeges szempont, hogy milyen hatással lesz mindez a bankszektorra, amely mind adóbefizetéseit tekintve, mind közvetítő szerepét tekintve kiemelt jelentőségű ágazat. Véleményünk szerint a bankok szerepe részben megváltozik, és az ügyfélkör pénzügyi tudatosságának fejlesztése jóval fontosabb lesz az eddigieknél. A legtöbb bank már jó ideje felismerte, hogy az ügyfél megtartása és a kapcsolat megmentése hosszú távon és összességében jobb üzlet, mint a követelések kíméletlen érvényesítése.

Nem véletlen, hogy már a csomag előtt is 6%-ra rúgott a lakossági hitelállományban az átstrukturált – valamilyen átmeneti fizetési könnyítéssel megőrzött és visszajavított – problémás hitelek részaránya. De még az ügylet lezárásában is lehet együttműködő magatartást tanúsítani, pl. az ingatlan közös értékesítésével, a normál piacon és nem árverezéssel túladva a fedezeten.

A jövőre nézve a bankoknak önös érdekük is, hogy a kockázatokra jobban felhívják az ügyfelek figyelmét. Tény ugyanakkor, hogy jelenleg a kereslet is erősen visszaesett, tehát a kísértés nagy lesz, hogy újra lazuljanak a  feltételek, elszaporodjanak a rövid távra kalkulált akciók.  A hitelezés mellett különösen nagy szerepe lesz a megtakarítások ösztönzésének, különösen a mentőcsomag révén gyűjtőszámlával rendelkező ügyfelek esetében, hiszen jelenleg a devizahitelesek mindössze 10%-a rendelkezik banki betéttel.

Kik azok a devizahitelesek?

A PwC stratégiai partnere a Scale Research által 2010-ben végzett kutatás szerint – mely során évente több hullámban közel 6.000 ember kerül megkeresésre – a megkérdezettek 2%-a tervez lakásvásárlást, 4%-a pedig lakásfelújítást. Ennek a szűk szegmensnek csak 26%-a tervezi banki kölcsön igénybe vételét és nagyobb részük önerőből vagy baráti kölcsönből igyekszik megvalósítani terveit.

A megkérdezettek 8,2%-a rendelkezik deviza alapú jelzáloghitellel. Közülük 75%-nak nőtt a havi törlesztőrészlete az elmúlt fél évben, 62%-nak több mint 10%-kal. A deviza jelzáloghitelesek háromnegyede nem tud már 5%-nál nagyobb növekedés kigazdálkodni jelenlegi jövedelméből. Ugyanakkor 26%-uk nem tudja elképzelni, hogy fizetésképtelenné váljon; ilyen esetben egyébként 45% a hitelfutamidő meghosszabbítását választaná, illetve további 20% húzná szorosabbra a családi kassza száját.

Jelenlegi termékükkel 38% elégedett, tehát nem közvetlenül a bankokat hibáztatja a helyzetért, ugyanakkor közel 26% nem tartja megfelelőnek a mostani banki szolgáltatását. A devizahitelek 50%-át több mint 3-5 éve vették igénybe, így a futamidő java még hátra van és a devizaárfolyamok hirtelen változása jelentősen módosította a tőketartozásokat.

A deviza jelzáloghitelesek mintegy 10% rendelkezik csak megtakarításokkal, jellemzően megtakarítási számlával vagy lekötött betéttel. 17%-uknak van hitelkártyája, 40%-uk rendelkezik egyéb hiteltermékkel, jellemzően autóhitellel vagy személyi kölcsönnel.

Bernáth Tamás
A szerző a PwC igazgatója