A pályázat célja, hogy közösen megmutassuk – a társadalmi felelősségvállalásról nem elég beszélni, hanem cselekvésre is szükség van!
A pályázarta összesen 29, egyetemisták, főiskolsáok által alkotott csapat küldött be munkát, környezet, társadalom és egészség témakörökben. Mindegyik csapat kiváló pályamunkát adott le, számos kreatív, újszerű ötlettel találkoztunk, melyek közül 11-et választottunk ki a döntő fordulóra.
A döntős projektek vezetői összefoglalói letölthetőek itt. A projekteket bárki támogathatja szavazatával a Facebook oldalunkon, mely az alábbi linken érhető el.
A döntőre 2011. december 12-én került sor a PwC budapesti irodájában, mely során kiválasztottuk a nyertes csapatokat, akik 2012 első félévében megvalósítják a pályázatukban leírt projektet!
A projekt csapatok terveiről, a különböző társadalmi felelősségvállalási nyitott eseményekről hamarosabb bővebb tájékoztatást adunk a honlapunkon!