Cégünk legutóbbi CR eseményét az egyik legfontosabb ügyfelünkkel, az E.ON-nal összefogva indítottuk el. Közösen támogattuk a Kovács Zoltán Alapítványi óvodát, ahol halmozottan hátrányos gyerekek részére biztosítanak térítésmentes óvodai gondozást, fejlesztést.
A projekt első részében a munkavállalók bevonásával ételt, ruhát és játékokat gyűjtöttünk. Emellett a két cég mosógépet és szárítógépet is adományozott. Mintegy 10 zsáknyi ruha, 10 nagy doboznyi játék és 20 doboznyi étel adomány gyűlt össze. A projekt másik részeként szeptember egyik hétvégéjén a két cégtől 60 fő önkéntessel felújítottuk az óvoda kertjét: gyepszőnyeget fektettünk le, a hinták alá homokot tettünk, kinti játszószereket, padokat, szekrényeket festettünk át.
Az óvodába járó gyerekek olyan szegény családokban élnek, ahol sem a ruházkodást, sem az étkeztetést nem tudják önerőből megoldani. Mindezt az óvoda biztosítja számukra, mely alapítványi működése során az adományokból tudják csak biztosítani.
"Ezeknek a gyerekeknek ugyanannyi esélyüknek kellene lennie az életre, mint bármelyik gyereknek, aki Magyarországon vagy a világ bármelyik pontján született, de pontosan tudjuk, hogy ez nem így van. Az óvoda ezen próbál egy kicsit segíteni, a hátrányokat kompenzálni és esélyt teremteni az esélyteleneknek" – mondta Debre Krisztina, a Kovács Zoltán Alapítványi óvoda vezetője.
„Úgy gondoltuk, hogy a közös szakmai együttműködésen túl szeretnénk valamilyen más, közös aktivitást csinálni, valami jót tenni és értéket teremteni”- hangsúlyozta Armin Krug, a PwC könyvvizsgálati cégtársa, a Társadalmi Felelősségvállalás Csoport Vezetője.
„ Remélem, hogy ezzel példát tudunk mutatni a többi cégnek is és egyre több hasonló esetről fogunk hallani Magyarországon. Szerintem az eredmény önmagáért beszél” – mondta Radványi László, a PwC Könyvvizsgálati Üzletágának Menedzsere.
„Azt gondolom, hogy ez a mai alkalom is beleillik abba a sorba, amit mi az E.ON részéről tudatosan követünk. Ahol tudunk és ahol a lehetőségünk engedi, ott segítünk” – nyilatkozta Kiss Attila, az E.ON Energia Controlling és Optimalizáció Igazgatója.
Cégünk legutóbbi CR eseményét az egyik legfontosabb ügyfelünkkel, az E.ON-nal összefogva indítottuk el. Közösen támogattuk a Kovács Zoltán Alapítványi óvodát, ahol halmozottan hátrányos gyerekek részére biztosítanak térítésmentes óvodai gondozást, fejlesztést.