Budapest, 2007. október 18.
Gombamód szaporodnak a közös szolgáltató központok (shared service centers) Magyarországon, amelyekből közepes- és nagyméretű jelenleg mintegy 50-60 működik hazánkban - jellemzően Budapesten és néhány megyeszékhelyen. A nagy nevek - IBM, Morgan Stanley, EDS, Diageo, GE stb. – után a közeljövőben más kulcsszereplők is érkeznek, ilyen például a Vodafone, amely jelzi, hogy a szolgáltató központok hazai dinamikus felfutása még korántsem ért véget. A speciális szaktudást igénylő vállalatok megjelenése ugyanakkor kiélezett versenyhelyzetet teremtett az „ifjú tehetségek” piacán.
„Annak ellenére, hogy a hazai felsőoktatás évről-évre igen nagyszámú pályakezdővel árasztja el a munkaerőpiacot, annak minősége nem minden esetben találkozik az üzleti élet elvárásaival” - hangsúlyozta Nagy Péter a PricewaterhouseCoopers igazgatója, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég közös szolgáltató központokról szóló konferenciáján.
A szakmai fórumon résztvevő cégek képviselői egyetértettek abban, hogy kooperáció szükséges a közös szolgáltató központok között, annak érdekében, hogy koordináltan tudják befolyásolni a rendelkezésre álló munkavállalók és pályakezdők felkészültségét - akár közösen lebonyolítandó tréningprogramok keretében is.
„A szolgáltató központok fókuszában elsősorban a pénzügyi, informatikai, illetve HR diplomával rendelkező, több nyelven beszélő, netán külföldi tapasztalattal rendelkező fiatalok állnak, akikért kiélezett harc folyik a piaci szereplők között. A "prémium kategóriájú" pályakezdők megnyeréséért történő versengésbe így a négy nagy könyvvizsgáló és tanácsadó cég mellé egy sor szolgáltató központ is beszállt. Mindezeket figyelembe véve a következő időszakra vonatkozó elvárásunk az, hogy a munkavállalók megszerzésére és megtartására irányuló akciók volumene és jellege változni fog, valamint a munkáltatók rákényszerülnek innovatívabb HR technikák alkalmazására is”- emelte ki Nagy Péter, a PwC igazgatója.
A közös szolgáltató központok Magyarországra történő csábítását a kormány is kiemelt ügyként kezeli, egyedi elbírálású és Európai Uniós támogatások is lehívhatók erre a célra. Ez utóbbi esetében maximum fél milliárd forint és nem több mint az összberuházás 20 százaléka pályázható. Magyarország mellett szól a kiépített infrastruktúra, a felsőoktatásból évente a munkaerőpiacra kerülő nagyszámú diplomás pályakezdő, és az európai viszonylatban nem létező vagy minimális időzóna-eltérés is.
VÉGE
A PricewaterhouseCoopers (www.pwc.com/hu) iparág specifikus könyvvizsgálati, adó- és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásaival segíti ügyfeleit összetett üzleti problémák megoldásában, és abban, hogy mérhető módon legyenek képesek érték teremtésére. Több mint 146 000 szakértője a világ 150 országban – új megközelítésen alapuló komplex szakértői tanácsok alkotása érdekében – egyesíti tudását és tapasztalatát.
A PricewaterhouseCoopers elnevezés a világszintű PricewaterhouseCoopers szervezet tagvállalataira utal.
©2007 PricewaterhouseCoopers. Minden jog fenntartva.