Hetvenkettedszer őrzi Hollywood legféltettebb titkait a PricewaterhouseCoopers
Los Angeles, 2006. Február 21.
A 72 éve tartó együttműködés méltó folyatatásaként ismét a PricewaterhouseCoopers végzi a 78. Oscar-díjkiosztó gálát megelőző szavazatszámlálási folyamatot az Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) megbízásából. A nyertesek nevét – az amerikai ABC csatornán 2006. március 5-én, vasárnap, helyi idő szerint délután 5 órától élőben közvetített gála előtt – kizárólag a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég két vezetője fogja tudni.
„Az információs társadalom korában, amikor a hírek másodpercek alatt a világ szinte bármely tájára eljuthatnak, különös figyelmet kell szentelni a folyamatok biztonságára. Éppen ezért a PwC szakértői kézi számlálással összesítik a leadott szavazatokat” – mondta Sid Ganis, az Akadémia elnöke. „Az Oscar-díj várományosaira leadott szavazatok összesítése a legmagasabb szintű bizalmat, tisztességet és tradíciót követeli meg. Éppen e három tényező határozza meg a PwC-vel oly hosszú ideje fennálló kapcsolatunkat.”
A PwC és az Akadémia közötti hosszú távú együttműködés a tanácsadó cég egyik legnagyobb büszkesége. Az elmúlt 72 évben mindössze egy tucat cégvezetőnek adatott meg a szavazatszámlálás privilégiuma. Ebben az évben Brad Oltmanns és Rick Rosas irányítja a projektben résztvevő könyvelők csapatát, méghozzá – a szükséges biztonság érdekében – egy titkos helyszínen. Hozzávetőleg 6000 akadémiai tag fog szavazni, így nem meglepő, hogy a szavazatok összesítésének folyamata mintegy 1700 órát vesz igénybe.
„A PricewaterhouseCoopers egy olyan kézi számláláson alapuló összesítési eljárást dolgozott ki, amely több mint hét évtizede működik. Ugyanúgy, ahogy a Rolls-Royce-okat a mai napig kézzel készítik, mi is folytatjuk a kézi számlálás tradícióját. A szavazatszámlálás 72 éves története során nem történt visszaélés. Büszke vagyok, hogy e tradíció részese lehetek” – jelentette ki Brad Oltmanns, a los angeles-i PwC iroda vezetője. Oltmanns – aki 26 éve dolgozik a PwC-nél és vezető partnerként Partner: A nemzetközi könyvvizsgáló cégek szóhasználata, jelentése cégvezető, cégtárs
1200 beosztott irányításáért felel – második alkalommal vesz részt a szavazatszámlálási folyamat vezetésében.
„Büszkék vagyunk az Akadémiával hosszú ideje fennálló együttműködésünkre, amely nagyon fontos szerepet játszik a PwC és a szórakoztatóipar közötti szoros kapcsolat ápolásában” – tette hozzá Rick Rosas, a cég Szórakoztatóipari és Média csoportjának adópartnere, aki 10 éve dolgozik a tanácsadó cégnél. Ő ötödik alkalommal vesz részt a szavazatok összesítésében.
Út az Oscar-díjig
A PwC decemberben küldte ki a szavazati lapokat az Akadémia szavazásra jogosult tagjainak, a végső jelöléseket pedig ebben a hónapban. A beérkezett szavazatokat a szakértők az Akadémia előírásainak megfelelően kézzel összesítik. Biztonsági okokból a nyertesek neveit tartalmazó lezárt borítékok egy-egy kötegét két eltérő – fegyveres őrökkel biztosított és szigorúan titkos – útvonalon viszik a díjkiosztó helyszínére. Ezen túlmenően memorizálniuk is kell a díjazottak névsorát. A ceremónia során Garrison és Oltmanns a színpad mögött személyesen nyújtják át a borítékokat a díjakat kiosztó személyeknek.
Érdekes számok az Oscar-díj szavazatszámlálásával kapcsolatban:
- 420 000: A PricewaterhouseCoopers által 72 év alatt összeszámlált szavazatok becsült száma
- 2 425: A felhasznált borítékok száma a borítékos rendszer bevezetése (1941) óta
- 1 700: Ennyi órát vesz igénybe a szavazatok összesítése és ellenőrzése
- 72: A PwC szakértői által vezetett szavazatszámlálások száma
- 52: 1953 – az Oscar-díjátadó első televíziós közvetítése – óta a PwC partnerei 52 alkalommal jelentek meg az adásban. Korábban a színpadon adták át a borítékokat, ma már a színfalakon kívül.
- 24: A díjazott kategóriák száma
- 7: A jelöléshez szükséges szavazatok összeszámlálása egy hetet vesz igénybe
- 3: A végső – mindent eldöntő – szavazatok összesítéséhez három napra van szükség
VÉGE
A PricewaterhouseCoopers iparág specifikus könyvvizsgálati, adó- és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásaival segíti ügyfeleit összetett üzleti problémák megoldásában, és abban, hogy mérhető módon legyenek képesek érték teremtésére. Több mint 130 000 szakértője a világ 148 országban – új megközelítésen alapuló komplex szakértői tanácsok alkotása érdekében – egyesíti tudását és tapasztalatát.
A PricewaterhouseCoopers elnevezés a világszintű PricewaterhouseCoopers szervezet tagvállalataira utal.