Budapest, 2006. november 14.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben idén negyedszer is változtak az adótörvények, bár az új rendelkezések többsége technikai jellegű. A PricewaterhouseCoopers mai napon megrendezett „Adóváltozások a gyakorlatban 2007” című konferenciája a változások ismertetésén messze túlmutató célt valósított meg.
„Igyekeztünk a résztvevőknek bemutatni azt a makrogazdasági környezetet, amely a megszorító intézkedéseket indokolttá tette, illetve azt az adópolitikai eszközrendszert, amely esélyt ad arra, hogy Magyarország továbbra is a befektetések kedvelt célpontja maradjon, sőt versenyképessége középtávon növekedjen” - foglalta össze a konferencia lényegét Erdős Gabriella a PricewaterhouseCoopers cégtársa.
Az adóváltozások perspektívába helyezését dr. Draskovics Tibor kormánybiztos bevezető előadása szolgálta, amely a gazdasági reformfolyamat lényegét mutatta be. Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezérigazgatója pedig azokat a trendeket és makrogazdasági mutatókat elemezte, amelyek megváltoztatását vagy éppen stabilizálását tűzte ki célul a jelenlegi adópolitika. Az év elején életbe lépő technikai változásokat Erdős Gabriella ismertette, majd ezt követően a résztvevők workshop-ok keretében ismerkedhettek meg a PricewaterhouseCoopers adószakértőinek véleményével és az eddigi gyakorlati tapasztalatokkal.
A javaslatban szereplő előremutató változások között érdemes megemlíteni a szokásos piaci ár előzetes megállapításának új intézményét, az elektronikus adóbevallás költségeihez kapcsolódó adókedvezményt és az új adózási formáknak az átalakulási irányelvvel való összehangolását.
Az első látásra pozitívnak tűnő illetékmódosítás az eddigi gyakorlat gyökeres változását jelzi, hiszen a törvény most már egyértelműen kimondja, hogy a vállalkozások közötti ingyenes eszközátadás ajándékozási illetékköteles. Ezt sem az illetékhivatal, sem az APEH eddigi gyakorlata nem támasztotta alá, ezért célszerű lett volna a törvényi változás amnesztiával való összekapcsolása.
Szigorodnak a fejlesztési adókedvezmény szabályai. Különösen a beruházás megkezdésének a géprendelés időpontjához kötése okozhat nehézséget, a speciális technológiát igénylő tevékenységek esetén. Az állami támogatások maximális támogatási plafonja is jelentősen, sok régióban 10%-kal csökken a jövő évtől.
VÉGE
A PricewaterhouseCoopers (www.pwc.com/hu) iparág specifikus könyvvizsgálati, adó- és pénzügyi tanácsadási szolgáltatásaival segíti ügyfeleit összetett üzleti problémák megoldásában, és abban, hogy mérhető módon legyenek képesek érték teremtésére. Több mint 142 000 szakértője a világ 149 országban – új megközelítésen alapuló komplex szakértői tanácsok alkotása érdekében – egyesíti tudását és tapasztalatát. A PricewaterhouseCoopers elnevezés a világszintű PricewaterhouseCoopers szervezet tagvállalataira utal.